Ócskavas lesz a Costa Concordiából

2012. január 16., hétfő 15:49

Minden idők egyik legnagyobb biztosítási követelését jelentheti a Costa Concordia megsemmisülése. Arra ugyanis gyakorlatilag semmi esély, hogy a hajót megmentsék, kiemelni is csak darabokban lehet a vízből. A biztosítási kár a sérültek és a halálos áldozatok rokonainak kárpótlása nélkül is elérheti a 405 millió eurót.

Nincs esély a Costa Concordia megmentésére, nyilatkozta megkeresésünkre Székely István tengerészkapitány, a Magyar Tengerészek Egyesületének webmestere. A hajó fenéklemeze sérült, ezért "nincs az az isten, hogy ezt a hajótestet elvontassa valaki". A fenéklemez sérülését helyben nem, legfeljebb úszó- vagy szárazdokkban lehetne javítani, ennek viszont feltétele lenne, hogy egyben odajuttassák a roncsot. Az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA) képviselője ugyanakkor megkeresésünkre azt mondta, ha kiszivattyúzzák a vizet a hajótestből, erős vontatókkal talán egyben is el tudják vontatni a roncsot. Az EMSA illetékese ugyanakkor a hajó sorsával kapcsolatos további kérdéseinkre nem tudott válaszolni.

Az ilyenkor szokásos eljárásokat jól ismerő magyar tengerész szerint első lépésként vészjelzőkkel jelölik meg a területet. Erre - ahogy a roncs eltávolítására - már csak azért is szükség van, mert Giglio szigete forgalmas hajózási útvonal. Ez elvileg biztosítja, hogy további hajók ne ütközzenek a roncsnak. Azért csak elvben, mert például a 2002. december 14-én elsüllyedt MV Tricolor autószállító hajónak a körbebójázás ellenére két másik teherhajó is nekiütközött, pedig a Tricolor roncsát egy hadihajó, egy rendőrségi hajó, két roncsmentő hajó és három járőrhajó is őrizte.

Székely elmondása szerint a helyszín biztosítása után kezdődhet a roncs eltávolítása. A sérülés miatt a hajó menthetetlen, így a veszélyes anyagok, elsősorban az éppen útjára induló hajó még teli üzemanyagtartályainak leszivattyúzása és a hajón tárolt, a menteközbeni karbantartáshoz szükséges festékanyagok eltávolítása után búvárok kezdhetik feldarabolni a roncsot. A darabokat aztán nagyméretű úszódarúkkal emelhetik ki, hogy egy közeli kikötőbe szállítsák, ahol aztán tovább darabolják ócskavasnak.

Székely szerint a hajó helyzete alapján - mert nincs teljesen víz alatt - még az is elképzelhető, hogy vannak rajta menthető eszközök és berendezési tárgyak, de "ebben a gazdasági környezetben" valószínűleg mindenki csak örülne egy új hajórendelésnek, így valószínűbb, hogy a teljes hajó ócskavasként végzi. Jellemző, hogy a Tricolor a fedélzetén 2871 luxusautóval szenvedett hajótörést, ám ezeket sem mentették meg, a 60 millió font (kb 23 milliárd forint) kereskedelmi értékű szállítmányt is megsemmisítették.

A Costa Concordia teljes megsemmisülése minden idők egyik legjelentősebb biztosítási káreseménye lehet a tengerészetben. A Bloomberg jelentése szerint a hajót több biztosító konzorciuma biztosította, köztük a Generali, az RSA Insurance Group és az XL Group. A teljes biztosítási érték 405 millió euró (kb 128 milliárd forint) volt. "A fizikai károk tekintetében ez lesz az egyik legnagyobb követelés" - nyilatkozta az amerikai hírügynökségnek Eamonn Flanagan, a liverpooli Shore Capital Group elemzője, amit még tetézhet a halottak és a sérültek után járó kártérítés. A hajó 2004-es építésekor kiadott sajtóközlemény szerint amúgy 450 millió euróba (kb 143 milliárd forintba) került.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Félig elsüllyedt a zátonyra futó óceánjáró  - 2012.01.14.
Négyezren voltak a fedélzeten, hárman meghaltak, sokan eltűntek. 9 magyar utas megmenekült, kettőt nem találnak.
Túl közel vitték a szigethez az óceánjárót   - 2012.01.15.
Az ügyész szerint szándékosan irányította túl közel a parthoz kapitánya a zátonyra futott hajót. A balesetben hárman meghaltak.
A tulajdonos is a kapitányt okolja  - 2012.01.16.
Hatra emelkedett a pénteki hajókatasztrófa halálos áldozatainak száma. Öt magyar hazatért.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!