Egymilliót akart tőle lopni az új barátnője

2012.02.20. 17:39

Egymillió forintot lopott el alkalmi nőismerőse a hétvégén egy férfitól. Egy 65 éves budapesti férfi tett bejelentést, hogy a balatonalmádi nyaralójába vele érkező újdonsült nőismerőse egymillió forintját ellopta.

A férfi néhány nappal korábban ismerkedett meg a 44 éves budapesti nővel egy internetes társkereső oldalon, és a hétvégét a férfi nyaralójában akarták tölteni Balatonalmádin. A férfi az utazást összekötötte üzleti ügyei elintézésével is, ezért egy nagyobb összeget vett magához.

Amikor a nyaralóban a nő zavaros történetet adott elő arról, hogy őt a rendőrség üldözi, a házigazda gyanút fogott, megnézte a táskáját, amelyből egymillió forint hiányzott. A férfi felajánlotta a vendégének, hogyha visszaadja a pénzét, szabadon elmehet, de a nő tagadott, ezért értesítette a rendőrséget. A nő ruhájának átvizsgálásakor a rendőrök megtalálták a kabát bélésébe rejtve az összegumizott pénzt.

A rendőrségen újabb meglepetés érte a férfit: észrevette, hogy a pénztárcájából is hiányzik egy jelentősebb összeg, ráadásul közölték vele, hogy a nő igazat mondott, mert egyebek mellett rablás miatt körözi a budapesti XVI. kerületi rendőrkapitányság.