Miklós
-7 °C
2 °C

Két kisfiú halt meg egy lakástűzben Ácson

2004.02.27. 20:33
Életét vesztette két kisfiú Ácson, miután vélhetően tűz keletkezett a gyerekek szobájában. A rendőrség eljárást indított az anya ellen, aki az eset után sokkot kapott, és jelenleg is ápolják.
Gondatlan emberölés bűntette miatt vizsgálatot indított a rendőrség az ellen az édesanya ellen, akinek két kisfia füstmérgezésben meghalt pénteken reggel a Komárom-Esztergom megyei Ácson.

A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén elmondták: a tűz a lakóház 3-szor 3 méteres szobájában keletkezett. A tűz keletkezési okát még nem tudják, de valószínű, hogy nem hősugárzó okozta, mint először gyanították. A tűzvizsgálói vizsgálat eredménye hétfőre várható.

Az édesanya arra az időre hagyta magára a gyerekeket, míg nagyobb testvérüket elkísérte az iskolába.

A nap folyamán az is kiderült, hogy a füstmérgezésben életüket vesztő gyermekeket nem a szomszédok hozták ki a szobából, hanem a hazatérő édesanya és egy eddig ismeretlen nő.

A háromgyermekes anya addig hagyta magára a három- és ötéves gyermeket, amíg a hatéves kislányát óvodába vitte. Az anya az eset láttán sokkot kapott, és a komáromi Selye János Kórházba kellett szállítani.

Azt a hírt, hogy ezután elvetélte nyolc hónapos negyedik babáját a kórház ügyeletes se nem cáfolta, se nem igazolta. Annyit mondott csupán, hogy az édesanya a körülményekhez képest jól van.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!