Tömeges karambol Szeged közelében

2001.10.29. 15:00
Életét vesztette egy idős nő, amikor szabálytalan előzésbe kezdett a 47-es főúton. A balesetben három személygépkocsi, egy furgon és egy teherautó ütközött össze. Két súlyos és két könnyű sérültet kórházba szállítottak.
Szabálytalan előzés miatt vesztette életét egy Mazda vezetője a Szeged melletti Algyő közelében. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az Indexnek elmondta: a budapesti nő Hódmezővásárhely felé tartott, amikor egy IFA előzésébe kezdett, de szemből hirtelen feltűnt egy Volkswagen Transporter. A furgon vezetője fékezett, így a Mazda a teherautó elé félig-meddig be is sorolt, ekkor azonban a Transporter mögött haladó Honda sofőrje balra rántotta a kormányt, és a Mazdába rohant.

Az ütközés után az IFA a két személyautóba rohant, sőt, magukkal sodorták a Transportert, és egy szintén Hódmezővásárhely felé tartó, eredetileg az IFA előtt haladó Audit. A 47-es főúton hétfő délelőtt történt balesetben így összesen öt jármű ütközött össze.

A Mazda hatvankilenc éves vezetője a helyszínen életét vesztette, míg a Honda vezetőjét és utasát súlyos, az Audi két utasát könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A helyszínelés idejére a forgalmat elterelték.