Judit
-2 °C
8 °C

Három év börtön állatgyilkosságért Londonban

2004.01.09. 21:08
Három év szabadságvesztésre ítélt Nagy-Britanniában a bíróság két angol férfit, amiért lefejezték egy ismerősük macskáját, szelídített egerét pedig mikrohullámú sütőben sütötték meg.
A BBC pénteki jelentése szerint a két manchesteri illetőségű barát részegen behatolt egy közös ismerősük, David Byrne lakásába, s ott randalírozni kezdtek.

Egy fejszével levágták a mit sem sejtő Byrne 19 éves, Greta névre hallgató, már vak macskájának a fejét, amelyet a nappaliban lévő asztalra helyeztek. Nem kegyelmeztek a lakástulajdonos szelídített egerének sem: ténykedésüknek köszönhetően Snowy a mikrohullámú sütőben lelte halálát.

A bíróság előtt a vádlottak azt mondták: olyan részegek voltak, hogy már nem emlékeznek arra, melyikük pusztította el az állatokat. Így mindketten vállalták a felelősséget a bűncselekményért, s elfogadták a bíróság által kiszabott büntetést.