Elmaradt az ítélethirdetés a bóbiskoló bíró miatt

2001.12.18. 14:40
El kellett halasztani egy nemi erőszak ügyének tárgyalását, mert a védőügyvéd szerint a bíró többször elbóbiskolt a záróbeszéd alatt. A megismételt tárgyalás akár húszmillió forintnak megfelelő fontjába kerülhet az angol adófizetőknek.
Állítólag kétszer is elbóbiskólt Gabriel Hutton bíró, amikor Chris Austin védőügyvéd záróbeszédjét tartotta egy 21 éves, nemi erőszakkal vádolt férfi tárgyalásán pénteken, a gloucesteri bíróságon. A védő felmentésért fordult az esküdtszékhez. Az új tárgyalást azért rendelték el, mert a bíró később nem tudta pontosan összefoglalni az ügyet - írta a The Independent brit napilap.

A tárgyalás a negyedik napjához ért, az esküdteknek pedig ítélethozatalra kellett volna elvonulniuk, amikor a kínos eset történt. A bíró elmondta, nem vette észre, hogy elbóbiskolt volna a tárgyaláson, de készen áll az új tárgyalásra. Hozzátette: szerinte ébren volt a védő beszéde alatt, de mivel azt a látszatot kelthette, hogy alszik, így nem volna igazságos a tárgyalást folytatni.

Miután a bíró beleegyezett az új tárgyalásba, hozzátette: "Ez csak pénz és idő pazarlás, de az igazság látszatát meg kell őriznünk." Új időpontot még nem tűztek ki.