Az amishokon állt bosszút egy húsz évvel korábbi eset miatt

2006.10.03. 15:31
A Nickel Mines-i amish iskolát hétfőn megtámadó férfinak nem az amishekkel volt baja, mégis rajtuk állt bosszút, derült ki a búcsúleveléből. Az elfogott kislányokat közelről lőtte tarkón. Pontos indítéka nem ismert.

Ötre emelkedett kedden az egyesült államokbeli Pennsylvania államban egy amish iskolában előző nap lezajlott lövöldözés halottjainak száma, miután az egyik sebesült, egy hétéves kislány meghalt a kórházban, közölték rendőrségi és kórházi források.

Kivégezte a lányokat

Nickel Mines településen hétfőn egy fegyveres ámokfutó túszejtő akcióba kezdett, majd tüzet nyitott az amish vallási közösség egyetlen tanteremből álló iskolájában, amelyben akkor éppen tizenöt - 6 és 13 év közötti - fiú, valamint tizenegy hasonló korú lány tartózkodott.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a támadó, a 32 éves Charles Carl Roberts - ő maga nem a közösség tagja - kizavarta a teremből a fiúkat és néhány felnőttet. A lányokat felsorakoztatta a tábla előtt és összeközözte a lábukat, majd több kislányt kivégzésszerűen, közelről tarkón lőtt.

Három lány a helyszínen életét vesztette, két társuk a kórházban halt bele sérüléseibe. Az ámokfutó rajtuk kívül még öt másik lányt sebesített meg, majd magával is végzett.

Nem az amishokon állt bosszút

Roberts hátrahagyott egy búcsúlevelet, mielőtt az iskolához indult, s később az iskolából felhívta feleségét. A levélből és abból, amit telefonon mondott, arra következtetnek, hogy tette egy két évtizeddel korábbi eseményre vezethető vissza. Támadása a jelek szerint nem az amishok ellen irányult, csak azért választotta az iskolát, mert fiatal lányokon akart "bosszút állni valami miatt, ami húsz évvel korábban történt" - közölte egy rendőrségi illetékes. A hatóságok szerint Roberts láthatólag "hosszú ostromra" volt felkészülve: több lőfegyver, több kés, rengeteg töltény és egy váltás ruha is volt nála.

A pennsylvaniai egy héten belül a harmadik iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban. Múlt szerdán Colorado államban egy férfi hat diáklányt ejtett túszul egy középiskolában, molesztálta őket, majd lelőtte az egyiküket, és magával is végzett. Pénteken Wisconsin államban egy gimnáziumi igazgatót lőtt le egyik 15 éves diákja.

Az amishok, egy svájci-német eredetű anabaptista keresztény közösség tagjai elzárt faluközösségekben élnek, elvetik a modern gépeket, nem használnak gépkocsikat sem, és saját iskoláik vannak. Pennsylvaniában 50 ezer amis él.