Három királynő a Pesti Anna-bálon
Százhetven mulatozó fejenként ötvenezerért
Három bálkirálynőt is választottak az első pesti Anna-bálon, amely jóval kisebb rendezvény volt, mintahogy azt gondolná egy halandó. A Gundel étterem bálterme amúgy sem túl nagy, a rendelkezésre álló helyet viszont jól kihasználták a szervezők: tíz széket is odaraktak, az egyébként kényelmesen hat-nyolc személyes asztalokhoz. Erről a programról hiányoztak a társasági eseményeket előszeretettel látogató politikusok és a fővédnök főpolgármester sem jött el megnyitni a bált. Voltak viszont bőven színészek, bálkirálynő-jelöltek, világutazók, és a jó hangulathoz elengedhetetlen kellékek - sör, bor, pezsgő - sem hiányoztak. A bál hajnali három körül a nem annyira meglepő kapuzárás című programponttal zárult.
|
| A lányok legalább szépek |
Világutazók az asztalnál
Az asztaltól, ahová végül leültetnek, nem látszik semmi. Körülbelül a legrosszabb asztal, legpocsékabb helyét sikerült elnyerni. De sebaj, úgyse üldögélni érkeztem. Az asztalnál unatkozó középosztálybéliek ülnek. Kivétel közülük a világkörüli útról megtért Handó házaspár. Eszter és János Dél-Amerika óta azon tűnődik, hogyan élhetnének meg abból, hogy utazgatnak. Egyelőre még nem tudják a megoldást, mindenesetre a nemrég befejezett útjuk során szigorúan napi 1500 forintnak megfelelő összeget költhettek élelmiszerre. Így telt csaknem egy évük. - Az volt a legjobb az egészben, hogy reggelente úgy ébredtünk, hogy tudtuk: egész nap azt csinálunk, amit akarunk - meséli a vacsora két fogása közötti ,,holtidőben" Eszter.
Nem az első, az első pesti Anna-bál
|
| Az eddigi pesti Anna-bálok ráfizetésesek voltak |
Egy szavazat, egy ezres
|
| Az est fénypontja a bálkirálynő-választás |
Schmuck a mozgékony
|
| Schmuck Andor, a mozgékony "Tíz szavazattal fogadok a fehérruhásra, ő a legszebb" |
A három királynő
|
| Milesz Eszter, a bálkirálynő Nem tud mit kezdeni a győzelemmel |
Szintén nehéz kihúzni a szavakat a junior szépséggé választott Paudics Angelinából. Aki éppen két esztendővel idősebb mint a ,,nagy" bálkirálynő. Ennek ellenére ő a junior. Megkérdezném a szervezőket, hogyan alakult ez így, ám kisebb fajta oknyomozó riportom nem vezet eredményre, így az illetékesek helyett a szépséget faggatom. Az ifjú hölgy szintén gimnzaista, 17 éves és négy nyáron át spórolt édesanyja titkos vágyának megvalósítására. Angelina mamája ugyanis mindig szeretett volna elmenni egy igazi bálba. - Nem gondoltam, hogy ez lesz abból, ha megvalósítom anyukám álmát - mondja meglepetten az ifjú és dekoratív szépség. Bár közeleg a pályaválasztás ideje, fogalma sincs Angelinának, hol tanul tovább a mostani két tannyelvű gimnázium után. Az est sztárjaként meglepően jól viseli a folyton kattogó fényképezőgépek villanásait. Sőt szívesen tesz eleget a pezsgőtől vidámmá avanzsált alkalmi rajongók azon kérésének, hogy hadd szerepeljenek vele közös fotón.
Az Anna Örök-díj nyertese Korcsmárosné Képes Anna, az Operabál igazgatójának felesége.
|
| A három királynő Nagy, junior, örök |

