Több folyó árad az országban

2005.05.21. 19:28
Áradnak a Körösök, másodfokú az árvízvédelmi készültség a Bodrogon, Borsodban pedig szombaton mellékutat kellett lezárni, mert a Hernád kilépett medréből.
A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetője az MTI-nek elmondta: valamennyi Körös folyó árad, mert a hegyvidéki vízgyűjtő területeken az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott. A Fekete-Körösön szombattól másodfokú, a Sebes-Körös alsó szakaszán pénteken délután, míg a Berettyón szombaton reggel hat órakor kellett első fokú árvízvédelmi készültséget elrendelni, tette hozzá Bak Sándor.

A Fekete-Körös és a Berettyó tetőzése szombat éjjelre várható Remeténél, illetve Szeghalomnál. A Kettős-Körösön Békésnél vasárnap, a Hármas-Körösön pedig Szarvasnál hétfőn várható a folyók tetőzése első fokú készültség mellett. Szombaton az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig)másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Bodrog teljes magyarországi szakaszán, mondta el Csont Csaba szóvivő.

A Bodrog külföldi vízgyűjtő területein jelentős mennyiségű eső esett, a folyóba torkolló Ungon és a Latorcán is árhullám vonul le, ezért kellett elrendelni a magasabb készültségi fokozatot. Apad a Takta, de még másodfokú a készültség, míg a Hernád teljes magyarországi szakaszán első fokú.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelenleg csaknem 22 ezer hektárt, főleg mezőgazdasági területet borít víz. Borsodban a Hernád áradása miatt szombaton lezárták a forgalom elől a Sajóládod Bőccsel összekötő utat, Bőcs belterületén, közölte a megyei közútkezelő társaság ügyeletese, Dvorcsák Imre.

A magas vízállás miatt szünetel a kompközlekedés Muhi és Köröm között, a Kesznyéten-Tiszaújváros közötti utat viszont megnyitották a forgalom előtt. Az út alapja azonban annyira átázott, hogy 7,5 tonnánál nehezebb járművek nem közlekedhetnek rajta.