Natália
-3 °C
7 °C

Még kutatnak a patakba esett kisfiú után

2006.06.05. 11:21
Tovább áradnak a folyók Észak-Magyarországon, a Sajón, a Hernádon és a Taktán is elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. A Hernád áradása miatt hétfőn reggel lezárták a forgalom elöl a Hernádszentandrás-Pere közötti út egy szakaszát, így már összességében kilenc úton nem lehet közlekedni vízátfolyás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Tiszán kialakult árhullám tetőzését szerdára várják a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán

Hétfőn reggel újrakezdték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajólászlófalván patakba esett hétéves kisfiú utáni kutatást - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. A gyereket eltűntként kezelik, mondta Dobson Tibor. A gyerek három társával egy megáradt patak partján játszott vasárnap délután Sajólászlófalva térségében, amikor elragadta a víz.

A patakok áradása, a belvizek miatt elsősorban az ország észak-keleti részén, ezen belül is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kell nagy erőkkel védekezni. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 24 településen közel 370 épületet fenyeget a víz. A házakat eddig több mint 15 ezer homokzsákkal sikerült megvédeni, innen családokat kitelepíteni nem kellett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsúcson víz által kimosott fa dőlt egy lakókocsira hétfőre virradóan, amelyből a riasztott tűzoltók épségben mentettek ki két személyt. Az ugyancsak Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajógalgóc horgásztaváról két horgász vasárnap éjjel mobiltelefonon kért a tűzoltóktól segítséget, akik nem sokkal éjfél után a part kivilágításával segítették szárazra a csónakjukkal "eltévedt" horgászokat.

Ezer riasztás

A Pest megyei Inárcson a belvíz miatt egy lakóház egyik oldala bedőlt, az itt élő háromgyermekes család ideiglenes elhelyezésében az önkormányzat nyújt segítséget. Bedőlt egy lakatlan lakóház fala belvíz miatt Monoron is. Bár az épületben voltak illegális házfoglalók, személyi sérülés itt sem történt.

A Pest megyei Nagytarcsán nyolc lakóházat fenyegetett a belvíz, de a veszélyt sikerült elhárítani. Hétfőn hajnalig a Heves megyei Szilvásváradon kellett a megáradt patakkal szemben küzdeni a védekezőknek.

A tűzoltókat összesen közel ezer esetben riasztották országszerte, ez két-két és félszer annyi riasztást jelent, mint amennyi egy átlagos hétvégén szokott történni. A víz miatt majdnem hétszáz esetben kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.

Tovább áradnak az észak-magyarországi folyók

Tovább áradnak a folyók Észak-Magyarországon, a Sajón, a Hernádon és a Taktán is elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. A Sajó fölső szakaszán, Sajópüspökinél vasárnap késő este 318 centiméterrel tetőzött, míg alatta továbbra is árad a folyó. Szintén árad a Hernád és legnagyobb mellékvize a Tárca alsó szakasza, hétfő reggel a Hidasnémeti vízmércén 400 centiméteres vízállást mértek.

A rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a folyó vízállásai meghaladják majd a 2004. évi eddigi legnagyobb Hernád árvíz szintjét. A tetőzést Hidasnémetinél június 5-én várják, körülbelül 430 centiméteres vízszintre számítanak.

Érvényes árvízvédekezési fokozatok
Érvényes árvízvédekezési fokozatok (Térkép: vizugy.hu)

A Hernád folyó mentén összefüggő árvízvédelmi védvonal nem épült ki. A nyílt ártéri területeken található települések bevédésére - Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Gibárt, Kiskinizs, Hernádszentandrás, Halmaj, Ináncs, Ócsanálos, Gesztely, Bőcs - községi körtöltések épültek, amelyeken a vízkár-elhárítási tevékenység a helyi önkormányzatok feladata.

Felsődobsza, Nagykinizs, Hernádkércs, Szentistvánbaksa települések védelmére nem épült, míg Bőcs község védelmére csak részlegesen épült ki a körtöltés, ezért ezeknek a településeknek a mélyebben fekvő részeit veszélyezteti a levonuló árhullám.

Az áradat várhatóan elönti a hullámtéri, illetve nyílt ártéri területeken átvezető közutak mélyebben lévő szakaszait is, így a Novajidrány-Vizsoly, Ináncs-Hernádszentandrás-Pere, Halmaj-Kiskinizs-Hernádkércs, a Sajólád és Bőcs közötti utat, a Köröm-Girincs, valamint a Sajóörös-Kesznyéten településeket összekötő útszakaszokat. Hétfő délelőtt szintén harmadfokú készültséget rendeltek el a Taktán is.

A Tiszán a vízállásokban jelentősebb változás továbbra sem nem várható, elsőfokú készültség van érvényben Zemplénagárd és Sarud között. A Bodrog lassan árad, emiatt hétfő reggel 8 órától a Sárospatak fölötti folyószakasz mentén is készültségi fokozatot rendeltek el, így az országhatár és Tokaj között mindenhol elsőfokú a riasztás. Május 23. óta a hazai területen 80-120 milliméternyi - a Bükkben 180-200 milliméter - csapadék hullott, míg külföldön a Sajó-Hernád és a Bodrog vízgyűjtőjén 100-140, a Felső-Tisza és Szamos vízgyűjtőjén 100-200 milliméternyi csapadék esett.

Vízátfolyás miatt több út járhatatlan Borsodban

A Hernád áradása miatt hétfőn reggel lezárták a forgalom elöl a Hernádszentandrás-Pere közötti út egy szakaszát, így már összességében kilenc úton nem lehet közlekedni vízátfolyás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Sajó áradása miatt a Sajivánka-Sajókaza közötti út egy szakaszát, a sajóörösi bekötő utat, a Putnok-Borsodbóta közötti utat és több más alsóbb rendű utat zárták le.

A Hernád vize hömpölyög a Sajólád-Bőcs közötti úton Bőcs belterületén, a Novajidrány-Vizsoly közötti út egy rövid szakaszán, és immár Hernádszentandrás-Pere között is. Nem lehet közlekedni a tardonai bekötő úton sem.

Szerdára várják a Tisza tetőzését Szabolcsban

A Tiszán kialakult árhullám tetőzését szerdára várják a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel. A tiszaberceli folyószakaszon a vízszint várhatóan eléri majd a másodfokú árvízvédelmi színt magasságát. A Krasznán vonuló árhullám az el előrejelzések szerint hétfőn eléri a másodfokú készenlét mértékét a folyó ágerdőmajori határszelvényében.

A Tisza dombrádi térségében is készültség elrendelésére volt szükség a gátak mentén, így jelenleg Vásárosnaménytól, egészen Tokajig készenlétet tartanak a szabolcsi vízügyi dolgozók a töltések mentén. A Kraszna teljes szabolcsi, illetve a Lónyay-főcsatorna torkolati szakasza mentén szintén elsőfokú a készültség. A Nyíregyházához közeli főcsatorna Kemecse-Kótaj közötti részén továbbra is másodfokú készenlétet tartanak a magas vízállás miatt.

Négy belvízvédelmi szakaszon, Felső-Szabolcsban három helyen, valamint a Szamos-Kraszna-közben másodfokú a készültség, több, mint 13 ezer hektár földet borít víz.

A Sebes-Körös alsó szakaszán és a Berettyón a hétvége óta másodfokú az árvízvédelmi készültség. Továbbra is első fokú a készültség a Sebes-Körös felső szakszán, a Fekete-, a Kettős- és a Hármas-Körösön.

rakpartok lezárva

A Tisza áradása miatt vasárnap éjszaka ismét lezárták a szegedi alsó rakpartot. A tavaszi árhullám kezdetén a rakpartot március 13-án zárták le, és egészen május 28-ig szünetelt az úton a közlekedés. A folyó vízszintje hétfőn reggel 571 centiméter volt. A szegedi szakaszon nincs árvízvédelmi készültség, az első fokozatot 650 centiméteres vízállásnál rendelik el.

Az igazgatóság területén az elmúlt nap átlagosan 14 milliméter csapadék hullott, de volt olyan térség - a Holt-Tisza gátőrház -, ahol 30 millimétert mértek. A belvízzel elöntött területek nagysága jelentősen növekedett, a becslések szerint 11.700 hektár van víz alatt. Az igazgatóság területén 17 szivattyútelep üzemel, melyek az elmúlt nap mintegy 870 ezer köbméter vizet emeltek át a főgyűjtőkbe.

Hétfőn délelőttre lezárták Budapesten a budai alsó rakpartot is a Margit híd és a Mozaik utca között. A Duna vízállása jelenleg 605 centiméter, és mivel ez a szakasz a rakpart legmélyebb pontja, itt kell először korlátozni a közlekedést. A rakpart ezen részén szerdáig biztosan nem lehet közlekedni, ugyanis a Duna tetőzését erre a napra várják a szakemberek. A Duna hétfőn napközben Nagybajcs térségében a harmadfokú készültségi szinthez közelítve tetőzik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.