Áramot vezetett a főnök a raktárajtóba
Emberölési kísérlettel gyanúsít a rendőrség egy battonyai vállalkozót, aki áramot vezetett egy raktár ajtajába. Egyik alkalmazottja, aki megfogta a kilincset, csak a szerencsének köszönheti az életét.
Egy battonyai állatgondozó februárban tett feljelentést, miután munkahelyén áramütés érte, amikor megfogta az egyik vasajtó kilincsét, közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrök megállapították, hogy az állattartó telepen az intézmény vezetője és egy alkalmazott vezetett áramot a takarmányraktár ajtajába.
A tulajdonos vallomása szerint azért tették ezt, mert az épületből ismeretlenek többször is loptak takarmányt. A szakértők megállapították, hogy a fiatalember csak a szerencsének és vastag gumitalpú cipőjének köszönheti életét.
A rendőrség a telep tulajdonosát és az ajtóba áramot vezető alkalmazottat emberölés bűntett kíséretének elkövetésével gyanúsítja, az ügyet vádemelési javaslattal átadta a Békés Megyei Főügyészségnek.



