Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Áradnak a kelet-magyarországi folyók

2006.03.06. 11:57
Áradnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyószakaszok; a Krasznán hétfőn másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, és emelkedik a Tisza, a Szamos és a Túr vízszintje is, az utóbbi gátjainál szintén készenlétre lesz szükség. Nem javul a belvízhelyzet, jelenleg 195.000 hektárt borít belvíz, ami ellen összesen 83 szakaszon védekeznek.

A kelet-magyarországi folyók vízgyűjtő területének hazai és romániai részén 20-25, míg az ukrajnai Kárpátalján átlagosan 40 milliméter csapadék hullott az autóbbi napokban, de lokálisan, például Láposmezőnél 82, Técsőnél pedig 75 millimétert mértek - mondta Bodnár Gáspár, a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek.

Készültségben

Az igazgató tájékoztatása szerint a Krasznán a még le sem vonult előző árhullámot utolérte a következő, így a vízállás indokolttá tette a II. fokú készültség elrendelését. A Túr romániai szakaszán már elsőfokú a készenlét, hétfőn várhatóan a magyarországi folyórészen is szükség lesz a készültség bevezetésére.


Árvízvédelmi készültség (Térkép: vizugy.hu)

A Tisza vízszintje Tiszabecsnél az elmúlt 24 órában 1,5 métert emelkedett, további 1-1,5 méteres vízszintnövekedést várnak a vízügyi szakemberek, de az árhullám a jelenlegi számítások alapján alatta marad a készültséget indokolónak. A Szamos vize Csengernél három métert emelkedett, de ott is készültségi szint alatti vízállást remélnek. Összességében 345 kilométernyi folyószakaszon van első- vagy másodfokú árvízvédelmi készültség.

Belvíz az úr

Bodnár Gáspár beszámolt a szabolcsi belvízhelyzetről is, kiemelve, 700 hektárral emelkedett az elöntött terület nagysága, hétfőn reggel már 18 000 hektár földön állt a víz. Szabolcsban három vízgazdálkodási társulás is belvízvédelmi készültséget tart a területén.


Belvízvédelmi készültség (Térkép: vizugy.hu)

Magyarországon jelenleg 195 000 hektárt borít belvíz, ami ellen összesen 83 szakaszon védekeznek - 46 helyen elsőfokú, 33 helyen másdofokú, 4 helyen harmadfokú a készülstség. Összesen 125 önkormányzat rendelt el védelmi készültséget. A kitelepített lakosság létszáma 32 ingatlanból változatlanul 127 fő. Azokon a településeken, ahol a temetők mélyebben fekvő területeken helyezkednek el, a tartós belvízi elöntés miatt továbbra is fenn kell tartani az elrendelt részleges vagy teljes temetkezési tilalmat.

A Közép-Tisza vidékén az elöntött területek nagysága egy belvízvédelmi szakaszon meghaladja, míg több szakaszon megközelíti az eddig mért legnagyobb értéket - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) vezetője hétfőn az MTI-vel. A jászkiséri szakaszon jelenleg 11 250 hektár áll víz alatt, az eddig mért maximum 1999. márciusának elején 9.900 hektár volt.