Elhagyta Budapestet az árhullám

2002.08.18. 23:04
849 centiméterrel tetőzött a Duna Budapesten. A főváros feletti szakaszon már apad a folyó, Kisorosziban sem súlyosbodott a helyzet. Lezuhant a katasztrófavédelem egy helikoptere Sződliget közelében, de az utasok nem sérültek meg.

Hajnali tetőzés Budapesten

Az ivóvíz nincs veszélyben
Budapesten megfelelő az ivóvíz minősége - értesült a Havariapress. A fővárosban és az agglomerációs településeken szennyeződéstől, fertőzéstől nem kell tartani. A vízmű folyamatosan biztosítani tudja a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet. A szakemberek az ÁNTSZ-szel együttműködve, megnövelt számú vizmintavétel során különböző biológiai és mikrobiológiai vizsgálatokat végeznek. A víz alá került kutakból is folyamatosan vesznek mintát, ezek a vizsgálatok sem mutatnak rendellenességet.

Budapesten vasárnap este nyolc órától hétfő hajnali 6-ig 849 cm volt a vízállás. Ez az érték négy centiméterrel meghaladja az 1965-ben mért eddigi legnagyobb vízállást. A Római-parton még keményen védekeznek a gátakon, de rendkívüli esemény a fővárosban nem történt.

A tetőzést követő apadás - vízügyi szakemberek előrejelzése szerint - a víz emelkedési üteménél dinamikusabb lesz. A Szigetközben Nagybajcsnál a tetőzés óta már 180, Komáromnál 59, Esztergomnál 22, Nagymarosnál pedig 8 centimétert apadt a folyó vízszintje. A felső szakaszok lassan megkönnyebbülnek, s bár ez még mindig magas vízszint, a lényeg azonban az, hogy folyamatosan javul a helyzet a védvonalakon.

Vácon 760 centiméterrel tetőzött a Duna

Lezuhant egy helikopter
Lezuhant a katasztrófavédelem egyik Mi-2-es helikoptere a Pest megyei Sződliget és Felsőgöd között hétfő délelőtt - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Elmondta: a helikopterben utazó két ember és a pilóta nem sérült meg komolyabban. A Havariapress úgy tudja, a gépen hatan tartózkodtak.
Vácon vasárnap este 760 centiméterrel tetőzött a Duna, az 5 kilométeres védővonal jól vizsgázott, ellenállt a soha nem látott árnak - közölte Varga Katalin, az önkormányzat árvízi sajtóreferense az MTI-vel.

Elmondta: a sebtében elkészített gyorsmérleg szerint összesen 1500-an dolgoztak a gátakon az elmúlt napokban. A védműbe 64 ezer homokzsákot építettek be. A szivattyúk éjjel sem álltak le, megfeszített erővel igyekeznek a buzgároknál feltörő vizet visszajuttatni a Dunába.

Megszerveztek a figyelőszolgálatot is, sok helyen fáklyákkal járják a gátat. A Liszt Ferenc és az Ady Endre sétány húsz házában nincs villany, itt az estét gyertyafény mellett vészelik át a lakók.

A gátak mentén a kenu lett a leginkább használható közlekedési eszköz, egyrészt a csónakokból figyelik a gátak tartását, másrészt kenyeret fuvaroznak a vízen azoknak, akik száraz lábbal nem tudnának kievickélni házaikból.

Az elmúlt napokban már bevált az éttermek és vállalkozók segítőrendszere, amelynek révén gulyáslevessel, lecsóval, rántott húsos szendvicsekkel látják el a gátakon dolgozó embereket.

Egyelőre azonban még nem lehet lélegezhet fel Vác, hiszen a magas víz napokig fenyegetheti a várost, ám a Szent István napi ünnepet mégis megtartják.


1 - Komárom: 726
2 - Tát
3 - Esztergom
4 - Nagymaros: 689
5 - Dömös
6 - Visegrád
7 - Vác
8 - Sződ-Sződliget
9 - Szentendre
10 - Dunakeszi
11 - Újpesti dunapart: 842

Budapest felett jól vizsgáztak a gátak

A Budapest feletti szakaszon folytatott védekezés eddig szinte mindenütt eredményes volt, csak néhány helyen szakadtak át a nyári és a nyúlgátak. A medréből kilépett folyó eddig szinte csak ártéri területeket öntött el, ellepett még néhány védhetetlen mezőgazdasági területet és több üdülőövezetet. Ezeken a helyeken sok épületet elöntött az áradó Duna, és több útszakaszt is le kellett zárni a gátakon átbukó víz miatt.

A legveszélyeztetettebb területeken a gátak jól bírták a terhelést, egyedül Kisoroszinál okozott komolyabb meglepetést egy hirtelen átszakadó töltés. A víz itt több lakóházat is elárasztással fenyeget; a helyszínre helikopterrel sorkatonák érkeztek.

Budapesten 860 centiméteres tetőzést várnak a szakemberek, a gátak ennél a szintnél magasabbak. Győr-Moson-Sopron megyében már mindenhol apad a folyó, és Komárom-Esztergom megyében is megkezdődött a lassú vízszint-csökkenése.

Kisoroszi nehéz órák elé néz

Kisoroszi alatt egyesült a Duna két ága és összefüggő víztükör borítja a település alacsonyabb területeit. Vasárnap délután hirtelen áttörte az ideiglenes védelmet szolgáló nyúlgátat a megáradt Duna, azt követően pedig gyorsan eljutott a víz az új sportcsarnokig.

Az MTI információi szerint eddig csak egy házból kellett kilakoltatni az ott élőket, és az éjszaka folyamán nem romlott a helyzet az eddigihez képest. A polgármesteri hivatal ügyeletese arról tájékoztatta az MTI-t késő este, hogy elfogyott a homokzsákkészlet és a csatornákból is feltört már a víz.

Az ügyeletes elmondása szerint megrendelték az újabb homokzsákokat és útban vannak a fáklyák is a veszélyeztetett szentendrei-szigeti településre. A gátvédők fáradtak, ennek ellenére mindenki próbálja menteni a menthetőt.

A Szentendrei-sziget csúcsán fekvő hétszáz lakosú Kisoroszit némiképp váratlanul érte a gátszakadás. A falu lakosai arra felkészültek, hogy néhány napig el lesznek zárva a külvilágtól, mert tudták, az emelkedő Duna mindenképpen elönti a Tahitótfaluból a községbe vezető egyetlen utat.

A kisorosziak úgy vélekedtek, hogy a falut nem fenyegeti veszély, mert magasabban fekszik az útnál, csupán két-három ház kerül majd víz alá. A település polgármestere vasárnap reggel még bizakodóan nyilatkozott az MTI-nek, de a Duna délután váratlanul áttörte a nyúlgátat, és tíz ház került közvetlen veszélybe.

Újváry Pál, a szentendrei-szigeti település polgármestere az MTI-nek elmondta: nem számítottak arra, hogy az emelkedő víz "hátba támadja" a települést.

Este helikopterrel sorkatonák érkeztek Kisorosziba, hogy segítsenek a védekezési munkálatokban, amelyek során megpróbálják homokzsákokkal körbevenni a házakat. A dunabogdányi Kutya-hegyről vasárnap este úgy látszott, hogy több lakóházat is körbezárt a megáradt Duna.

Huszonhatezren a víz ellen
Magyarországon jelenleg 26 650 ember vesz részt az árvíz elleni védekezésben - tájékoztatta az MTI-t Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn reggel. Ez a szám folyamatosan növekszik, mivel a folyó déli szakasza mentén élok is bekapcsolódnak a védelmi munkákba.

Vasárnap éjfélig 1 980 embert telepítettek ki a veszélyeztetett területekről. Dobson Tibor jelezte, hogy a Cseh Köztársaság kérésére a magyar kormány hétfő délelőtt 10 millió forint értékű segélyszállítmányt indít útnak. Ebben fertőtlenítő szereket, takarókat, gumicsizmákat küldenek az árvíz sújtotta területekre.