Ambrus
-7 °C
3 °C

Önhibájából zuhant az artista a Nagycirkuszban

2004.12.05. 17:38
Zúzódásokat szenvedett az a fiatal kínai nő, aki vasárnap délelőtt két méterről lezuhant a Nagycirkuszban. A hétvégére benntartják az Árpád kórházban, de szerdán talán újra felléphet. A cirkuszt az igazgató szerint nem terheli felelősség.

Hibázott az a fiatal kínai artistanő, aki előadás közben lezuhant a trapézról vasárnap délelőtt a Fővárosi Nagycirkuszban, közölte Kristóf István, a cirkusz igazgatója.

Az artistanő zúzódásos sérüléseket szenvedett, a kiérkező mentő további vizsgálatokra és megfigyelésre a budapesti Árpád kórházba szállította.

Két méterről zuhant

Kristóf István cirkuszigazgató elmondta, a baleset a Budapesten turnézó kínai társulat produkciójának végén történt, amikor a trapézt az artistával együtt leengedték. Kétméteres magasságban a művész kikapcsolta biztonsági rögzítését, és eközben kicsúszott a kezéből a trapéz. Kristóf szerint a balesetben a Fővárosi Nagycirkuszt nem terheli felelősség.

Az igazgató szerint az artista várhatóan már hétfőn elhagyhatja a kórházat, és reményeik szerint szerdán ismét fölléphet a porondon.

Egy néző rosszul lett

Az igazgató hozzátette, hogy ugyanezen az előadáson egy néző is orvosi ellátásra szorult, de az ő rosszulléte nem volt összefüggésben a balesettel. A néhány órával ezelőtti hírek még arról szóltak, hogy a negyven év körüli férfi az artista zuhanását látva lett rosszul.