Natália
-3 °C
7 °C

Vészhelyzetet hirdettek ki az árvíz miatt

2006.04.03. 20:00
Árvízvédekezési vészhelyzetet hirdetett ki hétfőn 15 órától a miniszterelnök a Kormányzati Koordinációs Bizottság javaslatára. Árad szinte minden jelentősebb magyarországi folyó, hétfőre több szakaszon, Komárom-Esztergom megyében és Pest megyében drámaivá vált a helyzet. A Duna várhatóan az eddig mért legmagasabb szinten tetőzik kedden a fővárosban, és elhúzódó magas vízállásra kell számítani a Tiszán is.
A hétfő délután három órától életbe lépő árvízvédekezési vészhelyzet, ami a Duna Komárom és Tass közötti szakaszára, valamint az Ipolyra érvényes, Ipolytölgyes és a torkolat között, felhatalmazást ad a polgármestereknek, a megyei elnököknek és a főpolgármesternek, hogy bizonyos szükséges döntéseket közgyűlési felhatalmazás nélkül hozzanak meg.

Elrendelhető a lakóhely elhagyása, a kitelepítés, a korlátozással érintett területeken vagy azok egy részén az ott tartózkodás tilalma vagy engedélyhez kötése. Elrendelhető közlekedési korlátozás, utazási, beutazási vagy kiutazási korlátozás, a folyamatos polgári védelmi szolgálat, az érintett területeken hátrahagyott különböző készletek - állatállomány, mezőgazdasági készletek - elszállítása, őrzése, az elhagyott lakóépületek, közingatlanok, magánvagyonok őrzése, azok biztosítása.

Politika a gáton

A vízügyi szakemberek és Demszky Gábor főpolgármester már a hétvégén is a vészhelyzet kihirdetését javasolták, de a kormány vasárnapi rendkívüli ülésén úgy döntött, a választási kampány miatt egyelőre nem hoz ilyen határozatot.

A kampány miatt nincs rendkívüli helyzet >>>>

Az árvízi védekezéseket a kormány a maga előnyére tudja fordítani, de ha komolyabb gond lesz, akkor az az ellenzéknek kedvezhet, véli Kern Tamás politológus, aki úgy véli, a választási részvétel "nem ezen fog múlni".
Bővebben >>>

Országszerte már 842 kilométer hosszú folyószakaszon rendelték el a legmagasabb árvízvédelmi készültséget, csaknem 3100 kilométeren 10-11 ezer ember van a gátakon.


Forrás: Vízügy

A kitelepítettek száma az ország teljes területén lassan eléri az 500-at. Varga Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint az árhullámok legkorábban egy hónap múlva hagyják el az országot. A szakemberek remélik, hogy csapadék nélküli, nem túl meleg, mérsékelten szeles időjárás könnyíti meg az elkövetkező hetekben a védekezést. Amennyiben nagyon esősre fordulna az idő, úgy a védekezésben résztvevők kénytelen lesznek a gátak magasítására.

Az Országos Mentőszolgálatnak több helikopterre lenne szüksége a mentéshez. A szervezet ezért azokhoz fordul, akiknek magánhelikopterük van, közölte az Inforádió. Több megyében átirányítják a közmunkásokat is az árvízvédelemre.

Az árvíz elleni védekezés eddig hárommilliárd forintba került, a levonuló árhullámok biztonságos levezetésére naponta 200 millió forintot kell költeni - közölte Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter hétfőn.


Klikk a képre!

Az árvíz miatt a legnehezebb a helyzet a Komárom-Esztergom megyei Tát és a Pest megyei Szentendre és Nagymaros térségében. Katonák és helybeliek együtt küzdenek a Dunával.

A Dunakanyar eltűnt Visegrádnál >>>>

Az ötezer lakosú Táton egész hétvégén két-háromezer ember dolgozott a gátak megerősítésén, és az országgyűlési képviselőjelöltek is egymással versenyezve pakolták a homokzsákokat. A négy évvel ezelőtti árvíz után új Duna-töltést építettek ugyan, de az unyi és a kenyérmezei patak nem tud belefolyni a Dunába, a víz körbevette a falut.

Árvízi helyzetkép Esztergomból és Tátról>>>

Budapesten is támad a víz

Hétfő délután a Duna vízszintje elérte a 2002-es rekordot Budapestnél, kedden este 12 centiméterrel magasabb vízszinten tetőzhet. A Batthyány téri metróállomás aluljárójában szivárog, egyes helyeken már ömlik a víz a falakból.

A Hajógyári-sziget víz alatt áll, a rakpart le van zárva. A Szentlélek térnél, a HÉV Árpád-hídi megállójánál homokzsákokkal védik a síneket az áradó Duna vizétől. A Tímár utcánál lévő üdülőparkot és a teniszpályákat teljesen elöntötte a víz. A part menti épületet homokzsákokkal körbevették, a befolyó vizet hajnali fél ötkor még mindig szivattyúval emelik ki.

Bővebben a budapesti helyzetről>>>


1 - Komárom: 778
2 - Tát
3 - Esztergom
4 - Nagymaros: 700
5 - Dömös
6 - Visegrád
7 - Vác
8 - Sződ-Sződliget
9 - Szentendre
10 - Dunakeszi
11 - Újpesti dunapart: 839


Nézze meg képeinket!

A Tiszán is készültség van

Árad a Tisza és a Bodrog is. A mellékfolyók közül a Túr, a Szamos, a Kraszna, a Hernád, a Sajó, a Zagyva és a Körösök a felső szakaszon már apad, de a középső és a torkolati részeken még emelkedik a vízállás. Több útszakaszt lezártak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Hernád áradása miatt lezárták a Pere és Hernádszentandrás, valamint a Sajólád és Bőcs közötti útszakaszt. A Sajó áradása miatt Sajóöröst csak kerülővel lehet megközelíteni. A Tisza áradása miatt Ároktő és Tiszacsege között nem közlekedik a komp, de a révhez vezető úton sem lehet közlekedni, valamint a Zemplénagárdra és a Révleányvárra vezető utat is lezárták. Bővebben a Tisza áradásáról>>>

Árad a Morva és az Elba is

Csehországban drámai a helyzet, országszerte áradnak a folyók, hétfőig heten vesztették életüket. Az ár magával sodort egy hatéves kisfiút is, a hatóságok nem sok esélyt adnak túlélésére. Kárpátalján is két kisgyermek esett áldozatul. Poroskán a megáradt patak ragadott magával egy ötéves kislányt és egy nyolcéves kisfiút. Mindkét gyermek megfulladt.

Erdélyben a nagy esőzések és az olvadó hó miatt szinte minden patak és folyó árad, Fehér megyében négy, Máramarosban öt település került víz alá. Ausztriában Dürnkrutnálátszakadt a Morva egyik védgátja, a folyó részben elárasztotta a települést. Drezdában óránként egy centivel nő az Elba vízszintje. A védekezésben részt vevők a 2002-esnél kisebb, de hosszabb ideig tartó áradásra számítanak.
Gátszakadás Ausztriában, hét halott Csehországban>>