Elmaradhat az ünnepi tűzijáték

2002.08.18. 14:05
Győr-Moson-Sopron megyében már apad a Duna, Pest megye északi részén viszont még mindig árad, a védekezésben csaknem 20 ezren vesznek részt, a kitelepítettek száma 1700-nál is több. A kormány vasárnap délután dönt arról, hogy meg lehet-e tartani az augusztus 20-i tűzijátékot. A tetőzés vasárnap 18 órától várható Budapesten.
A Kormányzati Koordinációs Bizottság Operatív Törzsének vasárnapi tájékoztatója szerint Pest megyében 28 település van veszélyben az áradás miatt. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársai főként a Dunakanyarban folyó védekezést segítették, de megkezdték a Dél-Pest megyei települések védelmére való felkészülést is.

Eddig összesen 1748 embert kellett kitelepíteni, ebből csak Budapestről 1192-t. A közvetlenül veszélyeztetett lakosok száma 65. Komárom-Esztergom megyében továbbra is árad a Duna, 11 település van veszélyben, üdülőövezet és lakóterület egyaránt. A vízügyi szakemberek ezeken a területeken folytatták a gátak megerősítését, homokzsákok beépítésével, fóliázással. A megyében eddig 27 embert kellett kitelepíteni.

III: kerület, Tímár utca, 2002. augusztus 17., délután
Kis-Guczi Péter felvétele
Az állami fő védvonalakon gátszakadás eddig nem történt - tájékoztatta az Indexet az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A Duna kivételével az összes magyarországi folyón megszüntették az árvízvédelmi készültséget. A dunai védekezésben, az állami védvonalakon eddig 1 millió 213 ezer homokzsákot, 50 tonna terméskövet, 75 ezer négyzetméter fóliát használtak fel; a munkákban 89 gép, 425 jármű vett részt. Vasárnap délelőtt a Duna felső szakaszán, Nagybajcstól (ahol pedig már gyengén apad) Budapestig az összes mérőponton magasabban állt a víz, mint eddig bármikor.

Miniszterelnök a gáton

Medgyessy Péter miniszterelnök Szentendrén a helyszínen tekintette meg az árvízi védekezést vasárnap. A kormányfő a déli órákban helikopterrel érkezett a Duna-parti városba. Miakich Gábor, a város polgármestere a miniszterelnöknek elmondta, hogy összesen hat kilométer hosszan kellett homokzsákokból gátakat építeni, hogy megvédjék a várost. Eddig ott 1500 ember vett részt a munkálatokban, közülük sokan önként csatlakoztak a gáton tevékenykedőkhöz.

Miakich Gábor a kormányfőnek elmondta azt is, hogy a víz áttörését sikerült megakadályozni, ám a város egyes részein - a transzformátorállomás beázása miatt - szünetel, illetve akadozik az áramellátás.

Budapesten 260-an erősítették a Margitszigeti védművet az éjszaka. Vasárnap reggel a szigetet lezárták. A Népszigetről nem költözött ki mindenki, vannak, akik saját felelősségükre ott maradtak. A sziget a vasúti hídon, gyalogosan még megközelíthető.

Vidéki jelentések

Győr-Moson-Sopron megyében elsősorban a lassan apadó árvíz kísérő jelenségei - csurgások, fakadóvizek, buzgárok - adnak munkát a vízügyi szakembereknek. A legveszélyeztetettebb a mecséri, a győrújfalui és a győrzámolyi szakasz. A védekezésben mintegy ezren vesznek részt.

Fejér és Bács-Kiskun megyében készülnek az ár fogadására. Fejér megye öt településén megkezdték a vagyontárgyak kimentését az ártérről, Ercsiben pedig nyúlgátat építenek 30 lakóház védelmére. Bács-Kiskun megyében Tass, Szalkszentmárton, Solt és Harta térségében végeznek gátmegerősítést.

Elmaradhat a tűzijáték

Elképzelhető, hogy az árvízhelyzet miatt nem tartják meg augusztus 20-án a tűzijátékot sem a fővárosban. A szervezők korábban törölték a vízi- illetve a légi bemutatókat. A vasárnap délutáni kormányülésen arról is döntenek, hogy megtartható-e kedden este a tűzijáték - értesült az Index Gál J. Zoltán kormányszővivő titkárságán.

Demszky Gábor az országos védelmi bizottság szombati ülésén azt a javaslatot tette, hogy augusztus 20-án ne legyen tűzijáték a fővárosban, és annak költségeit fordítsák az árvízkárosultak megsegítésére. - Nem volna szerencsés és ildomos tűzijátékkal foglalkozni, amikor katasztrófaveszély van - mondta a főpolgármester, aki szerint az ünneplés módját a katasztrófahelyzethez kell igazítani.


1 - Komárom: 787
2 - Tát
3 - Esztergom: 770
4 - Nagymaros: 703
5 - Dömös
6 - Visegrád
7 - Vác
8 - Sződ-Sződliget
9 - Szentendre
10 - Dunakeszi
11 - Újpesti dunapart: 840

Egyelőre bírják a védvonalak

Nehezen telt el az éjszaka a Dunakanyar jobb partján, a gátakat több ezer ember erősítette folyamatosan. Visegrádon két alkalommal is csak a gátvédők gyors beavatkozásán múlt, hogy a két legveszélyeztetettebb helyen nem szakította át a víz a védművet - közölte Kerti Andor, a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság nyíregyházi védelmi osztagvezetője vasárnap reggel.

Kerti Andor elmondása szerint jókor érkezett a Magyar Honvédség több mint 250 katonája, akik egész éjszaka hordták a homokzsákokat a nagyon átázott nyúlgátakra.

A visegrádi gátvédők talán a legnehezebb napra ébredtek vasárnap, mert estére várják a Duna tetőzését. Dunabogdányban kora reggel jelentős gépi állományt mozgósítottak, mert a megáradt Duna túlbuggyant a falut átszelő 11-es főúton és most már veszélyezteti a túlsó oldalon épült lakóházakat is.