Ambrus
-7 °C
3 °C

Csehországban apad, megindult az árvízi turizmus

2002.08.18. 10:58
Csehországban már mindenütt apadnak a folyók, de továbbra is jelentős területek állnak víz alatt. Az Elba mentén még 30 falu víz alatt van, az áradás miatt 14 ember halt meg. A legnagyobb károkat elszenvedett dél-csehországi Cesky Krumlov testülete - tekintettel a fokozott érdeklődésre - engedélyezte, hogy a turisták szervezetten bemehessenek a városba. Szászországban továbbra is kritikus a helyzet, az ott élők szerint mindent a nulláról kell kezdeni, mint a háború után. Az osztrákok pénzt gyűjtenek, adakozik aki nem folyó mellett él.
A német határhoz közeli csehországi Decínben és Ústí nad Labemben, ahol péntek délután nem egészen 12 méterrel tetőzött az Elba, a folyó szintje vasárnap reggel továbbra is 8-9 méter körül volt. Normális körülmények között a vízszint mintegy másfél méter. Az elöntött városrészekből azonban részben már visszahúzódott a víz. Hasonló a helyzet Litomericében és Terezínben is. Az Elba mentén mintegy 30 falu van még részben víz alatt.

Tizennégy áldozat

A cseh fővárostól mintegy 60 kilométerrel északnyugatra fekvő Louny környékén eltűnt egy 46 éves férfi. A rendőrség szerint valószínű, hogy megfulladt. Amennyiben beigazolódik ez a feltevés, akkor ő az csehországi árvíz 14. áldozata.

Prága legnagyobb kárt szenvedett negyedében, Karlínban, az éjjel újabb többemeletes ház dőlt össze. Víz ugyan már nincs az utcákon, de az épületek átáztak, ezért a hatóságok továbbra is zárva tartják az egész környéket, és ismételten felszólították a kitelepített helyi lakosságot, hogy egyelőre nem térjen vissza otthonába, mert veszélyes.

Beindult az árvízi turizmus

Dél-Csehországban nagy erővel folyik a káreltakarítás. Az egyik legnagyobb kárt szenvedett város, Cesky Krumlov vasárnap első ízben szervezett turistacsoportokat is fogad. Kiderült ugyanis, hogy az "árvízi turizmus" iránt nagy az érdeklődés, ezért a város vezetése beleegyezett a látogatásokba, hogy a helyi kereskedők bevételekhez jussanak. A történelmi városközpontban a házaknak több, mint a fele károsodott, és helyreállításukhoz az UNESCO ígért anyagi segítséget.

A mentési és romeltakarítási munkálatokban több ezer katona is részt vesz országszerte. A védelmi tárca vezetése közölte, hogy a hadsereg összesen 10 ezer embert bocsát az árvíz sújtotta térségek rendelkezésére.

Több, mint félmillió könyv, sok ezer levéltári irat - köztük néhány rendkívül értékes és egyedi darab is - sérült meg az elmúlt napok árvizeiben Csehországban - közölte a hét végén a cseh nemzeti könyvtár. - Megpróbáljuk felmérni a károkat, és segítséget keresünk itthon és külföldön egyaránt - nyilatkozta Vít Richter, a nemzeti könyvtár igazgató-helyettese.

Továbbra is kritikus a helyzet Szászországban

Az Elbán és mellékfolyóin levonuló árvíz Szászország déli vidékeiről a középsőkre, illetve más tartományokba "helyezte át a súlypontját": vasárnap Szász-Anhalt tartomány volt a legfenyegetettebb.

Szászországban felbecsülhetetlen károkat okozott és okoz a kárvíz, az emberek arról beszélnek, hogy ugyanúgy, mint a háború után, most is mindent a nulláról kell kezdeni.

Gerhard Schröder kancellár vasárnap a Deutschlandfunk rádióállomásnak adott interjújában nagy nemzeti erőfeszítést sürgetett a katasztrófától sújtott területek újjáépítésére. A szükséges eszközök rendelkezésre állnak majd, egyebek között lehetséges, hogy előre hozzák az egykori NDK ,,szintre hozására" szánt újabb szolidaritási csomagterv megvalósításának kezdetét, bár ennek megszervezése nehéz. - Államháztartási kérdések vagy pártpolitikai kritikák nem perdöntőek - közölte Schröder.

A javulásba vetett remény elsősorban Drezdában erősödött vasárnap: az Elba vízszintje rohamosan süllyedt, miután a folyó előző nap 9,40 méter körüli állással tetőzött, bár az értékek még így is négyszeresei az ilyenkor megszokottaknak. A város történelmi épületeinek egy része vízben áll, nem kizárt, hogy maradandó károsodást szenvednek. Ugyanez a helyzet a pillnitzi kastéllyal. Nagyok a károk Meissenben és Pirnában, Drezdától északra, illetve délre. Pirna óvárosában csak csónakokkal lehet közlekedni.

Torgau városának és környékén rekordvízállásokat mérnek. A Drezda és Torgau közötti Riesánál vízbe omlott egy vasúti híd, ezen a szakaszon lehetetlenné vált a közlekedés Drezda és Lipcse között. Drezda amúgy is nehezen megközelíthető, a német vasút kerülő útvonalakat ajánl. Berlin és Drezda-Újváros állomás között ingavonatok járnak.

Az osztrákok pénzt gyűjtenek

Ausztriában az árvízkárok felszámolásában mindenki ott segít, ahol tud: az államfő ugyan csak szombaton kereste fel a katasztrófa sújtotta területeket, de a felesége már napok óta fehérneműt hajtogat egy mosodában, a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusai saját pénzükből 150 ezer eurót adtak össze, a kisemberek tömegei pedig maguktól találják meg a segítés módját.

Bécsben - ahol a Duna vízszintje Korneuburgnál már csak 5,99 méter volt, és a folyón másodpercenként 6100 köbméter víz folyt át az ár tetőzésekor tapasztalt 10 500 köbméter után - az elöntött Copa Cagrana üdülőövezetben és a Duna-szigeten a hét végén már kotrógépek, hóekék és magas nyomású vízágyúk dolgoztak a mintegy 80 centiméteres sár eltakarításán.

Felső- és Alsó-Ausztriában továbbra is 6000 tűzoltó és ugyanannyi sorkatona dolgozott a helyreállításon. Mellettük olyan sok, önszántából segíteni kívánó és a hétvégére a helyszínre utazó magánember tevékenykedett, hogy felhívásban kellett kérni: többen már ne menjenek.

Az Osztrák Államvasutak (ÖBB) gyűjtési akciót hirdetett, és takarót, bútort és egyebet ingyen szállít az árvíz sújtotta területekre. Az osztrák közszolgálati televízió felhívására péntek estig 7,4 millió euro folyt be. Szombaton viszont egyetlen nap leforgása alatt 18 ezer magánember 12 millió eurót adományozott, és mivel a kormány a szombati gyűjtés összegét felajánlása szerint megduplázza - ezen kívül a vállalatoktól mintegy 5 millió euró érkezett -, a televízió összesen több mint, 35 millió eurót gyűjtött be az árvízi károsultak támogatására.