Idegesítették örmény társai a baltával gyilkoló azeri tisztet

2004.05.13. 13:09
Az azeri férfi vallomása szerint már Magyarországra érkezésekor elhatározta, hogy február 26-án örményt fog ölni, így kívánva megemlékezni az 1992-es Karabah-i eseményekre. De mivel az örmények jelenléte már nagyon idegesítette, előrehozta az egyszemélyes etnikai bosszú időpontját. Az ügyben a nyomozást a rendőrség lezárta, a vádemelési javaslatot továbbította az ügyészségnek.
Szerdán befejezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozást az S. Ramil azerbajdzsáni állampolgár ellen folytatott eljárásban - áll a rendőrség csütörtökön kiadott közleményében.

Baltás mészárlás

Mint arról az Index is beszámolt, a 27 éves azeri férfi február 19-én hajnalban bement a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egyik szobájába és a nála lévő fejszével körülbelül húsz csapást mért egy ott alvó örmény állampolgárra, aki az "élettel összegyeztethetetlen" sérülésekbe a helyszínen belehalt.

Miután az elkövető a szobából kiment, megkísérelt bejutni egy másik szobába is, ahol szintén egy örmény hallgató aludt, azonban az ajtó belülről zárva volt és a baltával sem sikerült betörni az ajtót. A rendőrség kiérkezéséig magyar hallgatóknak sikerült lecsillapítani és visszatartani az elkövetőt.

A Nemzetvédelmi Egyetemen a külföldi állampolgárok három hónapos nyelvtanfolyamon vettek részt. A kurzus januárban kezdődött, amelyen az örmény, azerbajdzsáni hallgatókon kívül többek között macedón, litván, üzbég, ukrán, albán résztvevők is voltak. Mivel az ügyben érintettek nem tagjai szövetséges fegyveres erőknek, így nem a Katonai Ügyészség, hanem a BRFK Vizsgálati Főosztálya folytatta le a büntetőeljárást.

Örményt akart ölni

S. Ramil a rendőrök előtt részletes, tényfeltáró, beismerő vallomást tett, megbánást azonban nem tanúsított. Cselekménye indítékaként a múltban gyökerező azeri és örmény népek közötti ellentétet említette, amit ő személyes ügynek tekintett. Gyilkos és áldozata között konkrét sérelem a gyilkosság előtt nem volt - derült ki az eljárás során.

Az azeri férfi vallomásában elmondta, hogy már Magyarországra érkezésekor elhatározta, hogy 2004. február 26-án "örményt fog ölni". Azért ezen a napon, mert így kívánt megemlékezni az 1992. február 26-i Karabah-i eseményekre, amikor elmondása szerint rengeteg azeri civil halt meg az örmények vérengzése miatt. A bűncselekmény elkövetésének dátumát végül azért hozta korábbi napra, mert mint mondta: "az örmények jelenléte már annyira idegesített". A másik ok, amiért február 19-én hajtotta végre a gyilkosságot az volt, hogy ukrán szobatársa hazautazott, így nyugodtan készülhetett a bűncselekmény elkövetésére anélkül, hogy ez bárkinek feltűnt volna.

Az ügy iratait a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészség részére megküldte előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, aljas indokból és célból elkövetett emberölés illetve emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt.