Kezdődik az azeri baltás gyilkos büntetőpere

2004. november 21., vasárnap 10:50

Kedden kezdődik a Fővárosi Bíróságon annak az azerbajdzsáni fiatalembernek a pere, akit előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolnak.

Baltával szinte lefejezte örmény áldozatát a nemzetvédelmi egyetem kollégiumában az az azerbajdzsáni fiatalember, akinek a büntetőpere kedden kezdődik a Fővárosi Bíróságon.

Az elkövető késsel és fejszével támadt az alvó sértettre, többször mellbe szúrta és a bántalmazás nyomán "az áldozat fejét majdhogynem elválasztotta a testétől" - mondta a nyomozás során a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője.

A február 19-én hajnalban a fővárosban, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hungária körúti kollégiumában megtörtént szörnyű eset szemtanúja volt az áldozat magyar szobatársa.

A gyilkosság éjszakáján az azeri fiatalember egy másik örmény szobájába is megkísérelt bejutni, azonban az ajtó belülről zárva volt, és még baltával sem tudta betörni. A kollégiumban lakó magyar hallgatók értesítették a rendőrséget és még kiérkezésük előtt lefogták, lecsillapították a vérszomjas azerit.

Beismerte

Ramil Safarov Sahib az eljárás során részletes beismerő vallomást tett, megbánást azonban nem tanúsított. Indítéka a múltban gyökerező azeri-örmény ellentét.

A fiatal azeri katona örmény áldozatához hasonlóan januárban érkezett Magyarországra három hónapos angol nyelvtanfolyamra, de már előtte eltervezte, hogy örményt fog ölni. A gyilkosság dátumának február 26-át, az 1992-es karabahi vérengzés évfordulóját tűzte ki, amikor is elmondása szerint Karabahban rengeteg civil azerit mészároltak le az örmények.

Az elkövető elmondta, hogy azért hozta egy héttel előbbre a leszámolást, mert az örmények jelenléte már nagyon idegesítette. Továbbá azért választotta ezt az időpontot, mert ukrán szobatársának haza kellett utaznia, így egyedül, feltűnés nélkül készülhetett a gyilkosságra.

A 27 éves Ramil Safarov Sahib előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával áll a bíróság elé.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!