Nemi erőszak miatt ül a Babits-szobor tolvaja

2007.06.15. 09:31
A rendőrség megtalálta a két elkövetőt, akik januárban Esztergomban ellopták talapzatáról Babits Mihály bronzszobrát, a 10 milliós értéket képviselő műalkotást a tolvajok feldarabolták, és néhány tízezer forintért értékesítették.

Babits Mihály ötvenkilós szobrát először egyben próbálták meg eladni Budapesten, de az orgazda így, a lebukástól félve nem vette át, jelentette be nyomozásának eredményét Esztergom kapitánya. A szobrot ezután feldarabolva, másutt értékesítették.

Bognár Ferenc alezredes a csütörtök esti képviselő-testületi ülés után kijelentette, a rendőrség által ismert bűnözők: egy 27 éves férfi, aki erőszakos nemi közösülésért előzetes letartóztatásban van, és fiatalkorú társa, aki jogerős büntetését tölti Tökölön.

Borbás Tibor szobrászművész Babits Mihályt ábrázoló mellszobrát 1983-ban, a költő születésének centenáriumán állították fel Esztergomban. Újraöntésére civil mozgalom szerveződött a városban, az Esztergomi Művészek Céhe csaknem 50 alkotást ajánlott fel a szobor pótlására indult árverésen, melyen 1,6 millió forint gyűlt össze. Az ellopott szobor pótlását kezdeményezők Borbás Tibor özvegyénél megtalálták az alkotás gipszmintáját. Az új szobrot a művész fia, Borbás Márton fogja elkészíteni.