Orgazmusáról nyilatkozott a politikusnő

2006.03.23. 16:35
A baden-württenbergi tartományi választási kampány új kihívást jelent a politikusoknak: Ute Vogtnak a szociáldemokraták hazugságvizsgálóra kötött jelöltjének szexuális életéről is beszélnie kellett egy rádióműsorban.

A német Antenne 1 rádió a vasárnapi baden-württenbergi tartományi választások előtt „Az igazság hete” címmel sugárzott műsort. A stúdió vendége a szociáldemokrata tartományi miniszterelnök-jelölt Ute Vogt volt. A csinos, negyvenkét éves politikusnőt a szerkesztők előre figyelmeztették, hogy nem csak a „politikai blablára” kíváncsiak, s a vendéget hazugságvizsgálóra is kötik.

Kísértések

#alt#

„Mit gondol, a nők jobbak a férfiaknál?” – szólt a bemelegítő kérdés. „A nők életrevalóbbak, nem kerülgetik a forró kását, megmondják a véleményüket, az ember tudja, hányadán áll velük” – hangzott az egyértelmű és harcos válasz.

Ezután váratlan fordulat történt. A műsorvezető előbb figyelmeztette a politikust, hogy be van kapcsolva a hazugságvizsgáló, majd azt kérdezte: „el tud képzelni egy erotikus kalandot egy nővel?”

A mikrofon másik végén rövid csönd, majd a válasz: „nem, de miért kérdez tőlem ilyet”. A műsorvezető ezután figyelmeztette a vendéget, hogy még keményebb kérdések jönnek, elvégre az „Igazság hete” következett el.

A következő kérdés így hangzott: „egy felmérés szerint a nők kilencven százaléka legalább egyszer már megjátszotta az orgazmust, ön is?” A hazugságvizsgálóra kötött politikus gyorsan és lakonikusan válaszolt: igen. A moderátor még megkérdezte, hogy ez mégis mikor történt, Ute Vogt pedig ismét gyorsan megadta a választ: „ez már régebben volt”.

Egy éjszaka Ute-vel

A párton belüli kritikákra reagálva a politikusnő az adás után azt nyilatkozta, váratlan helyzetbe került, és bár a kérdéseket egyáltalán nem találta viccesnek, őszinte válaszokat akart adni. Mint mondta, az fel sem merült, hogy ne válaszoljon, vagy felálljon, és elhagyja a stúdiót.

A sikamlós csevellyel nagy publicitást szerzett rádióadóban Ute Vogt ellenfele, a kereszténydemokrata tartományi miniszterelnök Günther Oettinger van soron. A szerkesztők a nagy érdeklődésre való tekintettel néhány részletet már el is árultak a rögzített interjúból.

Oettingertől például azt kérdezték, el tudna-e képzelni egy éjszakát Ute Vogt-tal. A tartományi miniszterelnök azt mondta: „Igen, ő egy fiatal, csinos hölgy. Az éjszakát egy kocsmában egy üveg bor mellett töltenénk, aztán hazamennék a feleségemhez”.