Balla Irma gyilkosát ígérte a búcsúzó főkapitány

2007.11.09. 13:33
A rendőrségi kommunikációból most az derült ki, hogy sejtik, ki ölhette meg a debreceni önkormányzat képviselőnőjét, de egyelőre még nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy őrizetbe vegyék a feltételezett tettest.

Várhatóan még idén sikerrel lezárja a rendőrség a Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolása miatt indult nyomozást. Ezt maga Halmosi Zsolt megyei főkapitány jelentette ki csütörtökön, egy sajtóbeszélgetés keretében, áll a Hajdú-Bihari Napló pénteki számában.

"Konkrét bizonyítékaink vannak konkrét személyre" . mondta Halmosi Zsolt. A megyei rendőrfőkapitány elmondta: céljuk, hogy minden bizonyítékot összegyűjtsenek, amelyek alapján a bíróság később jogerősen elítélheti a gyilkost. "Mondhatom, hogy ezt az ügyet megoldjuk. Erre garanciát tudok vállalni. Ismerem a nyomozás minden mozzanatát, de még érkezett el az idő, hogy konkrét információkkal álljunk ki a nyilvánosság elé" - mondta Halmosi. A dandártábornok annyit elárult, hogy a gyilkosságnak nincs politikai motivácója.

Balla Irma fideszes debreceni önkormányzati képviselőnőt lakásában verték agyon, holttestére a fia bukkant rá április elején. Eddig több mint 200 tanút hallgattak meg az ügyben. A nyomravezetôi díj kapcsán érdemi bejelentés nem érkezett. Már a nyomozás kezdetekor héttagú nyomozócsoportot hoztak létre, ami csak ezen az ügyön dolgozik.

Gyanúsított továbbra sincs

"Elkövetőként számba vehető személy van a rendőrség látókörében" - mondta az Indexnek Vezendi Jánosné százados, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve, hogy még senkit nem gyanúsítottak meg a gyilkosság elkövetésével, a nyomozás tart, jelenleg folyik a bizonyítékok elemzése és ellenőrzése. "Sok szakértői vélemény már elkészült, de néhányra még várunk" - tette hozzá a szóvivő, aki megismételte: szeretnék még az idén vádemelési javaslattal átadni az ügyet az ügyészségnek.

A rendőrség augusztus elején is azt közölte, hogy több száz tanút hallgattak meg az ügyben, de gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor, és hogy több szakértői véleményre várnak, többek között a nyomszakértői, az igazságügyi és az informatikai szakértői vizsgálat eredménye hiányzik még. Arra az értesülésre, ami szerint Balla Irmát saját laptopjával verték agyon, az volt a válasz, hogy ezt a kérdést is szakértők vizsgálják.

Halmosi Zsolt helyére egyébként a napokban nevezte ki az igazságügyi és rendészeti miniszter Fekete Csaba rendőrezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság Közbiztonsági Főigazgatóságának eddigi osztályvezetőjét. A távozófélben lévő Halmosi Zsolt a jövő hét közepéig marad a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság élén, majd a Vas megyei rendőrség főkapitányaként folytatja pályafutását.

Az elmúlt négy évben nem volt olyan gyilkossági ügy Hajdú-Biharban, amit felderítetlenül zártak volna le, jegyzi meg a Halmosi-féle bejelentéssel kapcsolatban a megyei napilap.