Négyszáznál is több áldozat a pakisztáni gátszakadásban

2005.02.11. 11:48
Teherautókat sodort a tengerbe a víz Baluhisztánban, egy víztározó százötven méter hosszú gátjának átszakadása után. A víz négyszáznál is több embert sodort el, a hatóságok húsz halálesetet ismertek el.

Legalább húszan meghaltak, négyszázan eltűntek Pakisztán egy elmaradott régiójában, Baluhisztánban, egy gátszakadás után. A százötven méter hosszú Sakidor gát nem bírta az esőzésektől megáradt folyók nyomását és beszakadt. "A hadsereg mentőakciót indított a lehető legtöbb élet megmentése érdekében", nyilatkozta az AP hírügynökségnek Ser Jan Baluh tartományi miniszter.

Ezerkétszázan megmenekültek

Mudasser Butt katonai szóvivő közlése szerint a helikopterekkel is megtámogatott mentőalakulatok eddig ezerkétszáz falusit mentettek ki a vízből.

Saukat Szultan vezérörnagy, Pervez Musarraf elnök szóvivője nem kívánt becsléseket közölni az áldozatok számáról, írja az AP. A hírügynökségnek nyilatkozó szemtanúk borzalmas pusztításról számoltak be, elmondásuk szerint a víz teherautókat sodort ki a nyílt tengerre.

A java még hátra van

A Sakidor gátat 2003-ban építették, alapvetően a környék öntözővíz-ellátásának biztosítására. A védmű azonban nem tudott ellenállni az egy hete tartó heves esőzések miatt megáradt víznek. Az esőzések telefonvonalakat és nyolc hidat is megkárosítottak a térségben.

A mentési munkálatokat nehezíti, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint az esőzések java még hátra van, legalább két napig még szakadni fog, jelentette az AP.