Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Vádemelés Ragyás Tóni kivégzésének ügyében

2006.11.07. 13:00
Akár életfogytig tartó fegyházbüntetésre is ítélhetik M. Róbertet, aki a vád szerint egy alvilági szervezet fejeként utasítást adott vetélytársa meggyilkolására.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztálya M. Róbert és 26 társa ellen: a csoport "bűnszervezetet alkotott" és több tucatnyi bűncselekményt követett el.

A rendőrség vádemelési javaslata szerint M. Róbert felelős többek között az alvilágban Ragyás Tóniként ismert férfi három évvel ezelőtti megöléséért. A vád szerint M. a bűnszervezet fejeként adott megbízást H. Antal meggyilkolására. Így akarta megtorolni azt a presztízsveszteséget, amit Ragyás akkor okozott neki, amikor megpróbálta lelőni őt.

Az alvilági behajtóként ismert Ragyás Tóni kivégzésének előzményei 2003. augusztus 17-ére nyúlnak vissza. M. Róbert és Ragyás Tóni hajnali egykor, a Római parton veszett össze, aminek a végén Ragyás fegyvert rántott, megfutamítva M. Róbertet. A presztízsét féltő férfi bosszút forralt, és megszervezte ragyás meggyilkolását. Emberei tíz nappal később, a Vihar utcai Aréna billiárdteremnél találták meg a "halálra ítélt" H. Antalt. J. János és L. Rafael kocsijukban megvárták míg Ragyás kijön a szórakozóhelyről, majd a bérgyilkos csuklyát húzott fejére, odasietett a célpont kocsijához és több lövéssel kivégezte a férfit. A lövések a Ragyás Tóni mellett ülő fiatalembert is érték, de ő életben maradt.

Bűnszervezet

M. Róbert és társai számlájára írják a rendőrök a Colosseum kaszinóban kitört lövöldözést is: a kecskeméti maffiaperben vádlottként szereplő M. Richárd és M. Róbert között korábban elszámolási vita tört ki, és a konfliktust fegyverrel akarták rendezni.

A rendőrség a három év alatt 13 ezer oldal nyomozati anyagot termelt M. Róbert ügyeiről, volt hogy egyszerre negyvenen nyomoztak utána. M. Róbertet még aljas indokból, előre kitervelten több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolják részben mint felbujtót, részben mint társtettest. Emellett négyrendbeli emberölés előkészületét, kétrendbeli lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélést, valamint három rendbeli súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettét is a számlájára írnak. A fő vádlott keze alá dolgozó bandatagokat többek között zsarolással, bűnpártolással, rongálással, magánlaksértéssel, közokirat-hamisítással és csalással vádolta meg az ügyészség.

Súlyosbítja M. helyzetét, hogy az ügyészség szerint valamennyi bűncselekményt bűnszervezetben követett el. Ha sikerül a bíróságon minden vádpontot rábizonyítani, akár életfogytig tartó büntetésre is számíthat.