Bányatóba fulladt két gyerek

2003.06.22. 18:47
Vízbe fulladt egy 12 éves kislány és egy 7 éves kisfiú vasárnap Gyékényesen. Harmadik társukat, egy 12 éves kislányt sikerült kimenteni a bányatóból - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A baleset kora délután történt, amikor a három gyerek a vízben egy gumimatracon tartózkodott és arról leestek - mondta Gelencsér László, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A három gyerek egyikük édesanyjának felügyeletével érkezett a bányatóhoz fürdőzni. Az asszony a rendőrtiszt elmondása szerint felügyelet nélkül hagyta a gyerekeket, a tragédia ekkor következett be.

A szóvivő tájékoztatása szerint a fürdőzők látták, amint a három gyerek a vízbe esik, azonnal a segítségükre siettek, ám csak egyiküket, egy 12 éves kislányt tudtak élve kimenteni. Őt a mentők a nagykanizsai kórházba szállították.

A kisfiút és a gyerekek felügyeletével megbízott asszony lányát már csak holtan tudták kiemelni a vízből

A fiút a fürdőzők, a kislányt pedig a helyszínre kiérkező búvárok hozták a felszínre - tette hozzá Gelencsér László. A rendőrség megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát.