Gábor, Karina, Ders
8 °C
20 °C

Halálos denevérharapás Texasban

2006.05.15. 06:40
Zachary Jones egy hónapja arra ébredt, hogy egy denevér csapódott a fejének. Bár a fiú nem tudta, a kis állat meg is harapta. A 16 éves kamasz veszettséget kapott, és egy hónap múlva meghalt.

Denevérharapás végzett egy texasi kamasszal. A 16 éves fiú veszettséget kapott a denevér harapásától. Az áldozatot, Zachary Jonest egy hónapja alvás közben harapta meg a nyitott ablakon berepülő denevér.

A fiú arra ébredt fel, hogy valami a fejének csapódott, de harapást nem érzett. Az állatot a családtagok egy törülköző segítségével megfogták, majd kidobták az ablakon, így a későbbiekben nem volt mód megvizsgálására.

Amikor a fiún jelentkeztek a betegség tünetei, egy houstoni kórházba vitték, de az orvosok erőfeszítései nem jártak eredménnyel. A hét végén Zachary meghalt.

A klinikán az orvosok ugyanazt a gyógymódot alkalmazták a fiúnál, amellyel 2004-ben sikerült megmenteni egy 15 éves, szintén veszettségben szenvedő wisconsini lány életét, de a kórház szóvivője szerint a fiúnál egyrészt előrehaladottabb stádiumban volt a betegség, másrészt ő a szörnyű kór egy súlyosabb változatát kapta meg, mint az említett tinilány.

Az Egyesült Államok egészség- és járványügyi központjainak nyilvántartása szerint az országban 1998 óta összesen tíz ember vesztette életét veszettség miatt. A veszettség, amelynek tünetei gyakran csak hetekkel a fertőzés után jelentkeznek, pusztító idegrendszeri károsodást okoz, és csaknem mindig halálos.

A denevérek gyakoriak Texas szövetségi államban tavaszonként, amikor telelőhelyükről, Mexikóból visszaköltöznek északabbi területekre. Természetvédelmi szakemberek szerint hasznos állatok, mert rovarokkal táplálkoznak és közreműködnek kultúrnövények beporzásában.

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.