Árpád
-1 °C
9 °C

Vádat emeltek a Baumag-ügyben

2006.08.03. 21:14
A 30 milliárd forintos kárt okozó szövetkezet vezetőjét, Balázs Lászlót többek között hűtlen kezeléssel, csődbűntettel, tőkebefektetési csalással és közokirat-hamisítással vádolják. Az ügynek további tizenegy vádlottja van, többek között az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja.

Tizenkét ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Baumag-ügyben, közölte a Magyar Televízió Híradója csütörtökön este. A vád szerint magas kamattal ígéretes befektetési lehetőségeket kínáltak, de a pénz nagy részét nem fizették vissza; 13 ezer kisbefektetőt károsítottak meg több mint 30 milliárd forinttal.

A vádlottak vagyonából a bíróság már korábban zárolt 300 ingatlant, 23 üzletrészt és 57 bankszámlát. A műsorban Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: indítványozzák, hogy az eddigi eljárás során zár alá vett vagyon bűnügyi zárlatát tartsa fenn a bíróság, hogy a későbbiek során, ha a vádlottakat a bíróság bűnösnek mondja ki, a sértettek által bejelentett polgári jogi igénynek meglegyen a fedezete.

Állandó tőkehiány

A vád szerint Balázs László elképzelése az volt, hogy a tagként belépő személyek számát folyamatosan növeli, ennek érdekében a bankinál rendszeresen magasabb hozamot ígért a befektetőknek. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet üzletrész-forgalmazása fiktív üzletrésztőke-képzésen alapult 1996-tól. A szövetkezetnél az ezer forintos részjegy jegyzése, valamint a belépési nyilatkozat aláírása mellett két szerződést kötöttek a befektetőkkel. Az egyik szerződésben a befektető szövetkezeti üzletrészt vásárolt, a másik szerződésben pedig a szövetkezet vállalt kötelezettséget az üzletrész árfolyamnyereséggel növelt értékben történő visszavásárlására, álla vádiratban.

A szövetkezet vezetői a szövetkezet működését kísérő állandó tőkehiányt elfedték a befektetők elől, sőt a saját tőke fokozatos növekedését mutatták ki. A vád szerint a szerződésekben korábban ígért tőkét és annak hozamait csak a folyamatosan bevont újabb befektetői tőkéből tudták kielégíteni, ennek érdekében pedig intenzív reklámkampányt folytattak.

A szövetkezet vezetőjét, Balázs Lászlót folytatólagosan elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, súlyos következményekkel járó csődbűntettel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel, tőkebefektetési csalással, a számvitel rendjének megsértésével és közokirat-hamisítással vádolják.

Balázs László mellett összesen 11 további vádlottja van az ügynek, többek között az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja.

PSZÁF büntetőeljárást kezdeményezett

A rendőrség június elején tudatta, hogy befejezte a nyomozást a Baumag-ügyben, és vádemelést javasol. Balázs Lászlót, a Baumag vezetőjét 2004 nyarán gyanúsította meg a rendőrség.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábbi határozatában megállapította, hogy a Baumag szövetkezet engedély nélkül folytatott üzletszerűen betétgyűjtést és más pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. Emiatt a PSZÁF büntetőeljárást kezdeményezett a szövetkezet ellen.

A PSZÁF a Baumag felszámolója, a Mátraholding Rt. kérelmére indított eljárást a szövetkezet ellen. A felszámoló biztos beadványa szerint a szövetkezet nyilvános felhívások közzétételével szabályszerűen meg nem képzett - és így jogilag nem létező - üzletrészeket értékesített kamathozam ígérete mellett az utólag tagként belépett befektetők részére. A Baumag szövetkezet felszámolója a csődtörvény alapján az Agenda-H és annak 17 társasága ellen 22 milliárd forint értékben kezdeményezett polgári pert a Fővárosi Bíróságon.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.