Skizofréniával kezelték az ortodox templom gyújtogatóját

2007.07.26. 13:57
Magyarország romániai nagykövete jelenlétében közölte a rendőrség, hogy elfogták a békéscsabai ortodox templom gyújtogatóját. A férfi nem lépett be a helyi román ortodox gyülekezetbe, az istentiszteleteken alkalomszerűen megjelent, sőt néha énekelt is a kórusban.

Őrizetbe vették azt a 33 éves békéscsabai fiatalembert, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy előbb rongált, majd gyújtogatott a békéscsabai román ortodox templomban.

A férfi beismerő vallomást tett, így a rendőrség indítványozni fogja az ügyészségnél az előzetes letartóztatását.

A békéscsabai ortodox templomba előbb július 20-án tört be a gyanúsított, aki megrongálta a kegytárgyakat. Július 23-án pedig este meggyújtotta az oltár asztalát, a zászlókat és a székeket. A tüzet ugyan gyorsan eloltották, a kegytárgyakban az egyház becslése szerint azonban így is kétmillió forintos kár keletkezett.

Egy másik, megnevezni nem kívánt ügyben került a rendőrök látómezejébe a fiatalember, és a kihallgatása során végül mind a rongálást, mind a gyújtogatást elismerte.

A gyanúsítottal kapcsolatban a tábornok kijelentette, hogy Magyarországon született, 1997-től kezdve négy és fél éven át egy moldvai kolostorban élt. Hazaérkezését követően skizofrénia miatt orvosi kezelés alatt állt, majd egy Budapest környéki szerb ortodox gyülekezetbe lépett be.

Két évvel ezelőtt Békéscsabára költözött, s bár nem lépett be a helyi román ortodox gyülekezetbe, az istentiszteleteken alkalomszerűen megjelent, sőt néha énekelt is a kórusban.

A fiatalembert már megvizsgálta az igazságügyi elmeorvosi szakértő, s tettének motivációjára majd a szakvélemény fog választ adni.

A sajtótájékoztatón a Román Köztársaság budapesti nagykövete, Ireny Comaroschi köszönetet mondott a rendőrségnek a gyors és eredményre vezető nyomozás miatt, és kifejezte bizakodását, hogy a jövőben hasonló esetek nem fognak előfordulni.