Jokernek maszkírozta magát a bölcsődei ámokfutó

Gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek egy húszéves belga férfi ellen, akit a pénteki bölcsődei mészárlás után nem sokkal fogott el a rendőrség. Két kisgyerek, és egy 54 éves nő halt meg, amikor a meg nem nevezett férfi berontott egy Brüsszelhez közeli városka bölcsődéjébe, és késével szurkálni kezdett. Tizenhárman megsebesültek, közülük ketten súlyos állapotban vannak.

A vizsgálóbíró vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki Dendermonde belga város bölcsődéjében ámokfutásba kezdett, késével összeszurkálva gyerekeket, elnőtteket, közölte szombaton a városi ügyészség. A 20 éves elkövetőt háromszoros gyilkossággal és többszörös gyilkossági kísérlettel vádolják. A bíró egyúttal elrendelte a vádlott letartóztatását.

A húszéves férfi pénteken délelőtt, 10 óra körül érkezett Dendermond városka bölcsődéjéhez. Miután becsöngetett és kinyitották az ajtót, a férfi berohant az épületbe és egy késsel azonnal szurkálni kezdte a gyerekeket, akik közül egyik sem volt három évesnél idősebb. A fiatalember két alig kétéves kisfiút, és egy 54 éves dadát ölt meg, valamint tizenegy gyereket és két nevelőnőt sebesített meg. A sebesültek közül egy hathónapos csecsemő, és egy hároméves gyerek súlyos, de nem életveszélyes állapotban van.

Képek a helyszínről

A támadót nem sokkal a támadás után őrizetbe vette a rendőrség, kihallgatták, majd még aznap egy bíró elé került, és vádat emeltek ellene - közölte a belga ügyészség. A férfi személyazonosságát eddig nem közölték. A helyi ügyészség cáfolva a sajtóhíreket közölte, hogy a férfi nem állt pszichiátriai kezelés alatt, és nem volt alkohol vagy kábítószer befolyása alatt sem a bűntény elkövetésekor. Szörnyű tettére nem adott magyarázatot, nem árulta el, hogy miért hajtotta végre tettét.

A sérült gyerekeket Aalst város egyik kórházában ápolják. A gyógyításba plasztikai sebész szakorvosok is bekapcsolódtak, akik szerint a sérülések nem olyanok, mint amilyeneket egy szokványos konyhakéssel lehet okozni. Néhány sebesült csonkolásos sérülést szenvedett, ők plasztikai műtétre is szorulnak.

A városka lakosai nem értik, hogyan juthatott be az ámokfutó akadálytalanul a bölcsödébe, ahol mintegy húsz gyermekre féltucat nevelőnő vigyáz. A férfi elmaszkírozta magát, szeme köré fekete foltokat festett, arcát pedig fehérre sminkelte, így a legutóbbi Batman film antihősére, a "denevérember" ellenségére, a Heath Ledger megformálta Jokerre emlékeztetett.

Jokernek maszkírozta magát (Kép: Batman - A sötét lovag)

A helyszínen megtalálták a gyilkos fegyvert, egy közel 30 centiméteres kést. A Het Laatste Nieuws című flamand bulvárlap szerint letartóztatásakor egy második kést is találtak az ámokfutónál, valamint egy másik, az elsőtől három kilométerre fekvő bölcsóde címét. Így a lap szerint a gyors őrizetbe vétellel sikerült megakadályozni egy újabb vérfürdőt.