Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Most félmillió kínai maradt víz nélkül

2005.12.04. 11:20
Kedden a félmilliós Csiamuszit, tíz nap múlva az oroszországi Habarovszkot is eléri a Szunghua folyón úszó, százötven kilométeresre nyúlt benzolfolt. Csiamusziban Habrinhoz hasonlóan lezárták a vízvezetékeket, a város egy hétre ivóvíz nélkül maradhat.

Harbin után elérte a második legnépesebb folyóparti várost is a Szunghua folyón úszó, nyolcvan kilométeresről százötven kilométeresre elnyúlt benzolszennyezés, jelentette a Foxnews. Csiamusziban már vasárnap lezárták a város vízellátásának nyolcvan százalékát adó hetes számú vízművet, bár a szennyezés várhatóan csak keddtől veszélyezteti a vizeket. A szennyezés várhatóan a jövő hét végére vonul át a félmilliós városon.

A Szunghuába ovember 13-án Csilinnél ömlött benzol. A szennyezést a kínai hatóságok tíz napig titkolták, ekkor azonban a halálos koncentrációjú benzol elérte a négymilliós Harbint, ahol a vízhálózat teljes lezárásával kellett védeni a helyi lakosságot.

Harbinban hatalmas pánikot okozott a szennyezés, Csiamusziban azonban kisebbek lesznek a gondok. Harbinnal ellentétben itt ugyanis vannak alternatív mélyfúrású források is, melyek tiszta vízzel tudják ellátni a várost.

Orosz düh

A szennyezésre már az oroszországi Habarovszkban is készülnek. Az Amúr felé tartó szennyezés sokat rontott Kína és Oroszország viszonyán. A szennyezés miatt immár fejek is hullottak Kínában, a környezetvédelmi főhatóság igazgatója magára vállalta a felelősséget és lemondott posztjáról, jelentette a Foxnews.

Az orosz hatóságok a kínaiakhoz hasonlóan a vízhálózat lezárására készülnek. Ha a benzol nem hígul fel a folyóban, akár két napig víz nélkül maradhat a város. Az 580 000 lakosú Habarovszkot december 13-14-én érheti el a szennyezés.

A város lakói pénteken már kisebb demonstrációt tartottak a kínai konzulátus előtt. "Az Amur nem a Sárga-folyó!" - volt olvasható a tábláikon. A helyi hatóságok szerint kínai partnereik nem nyújtanak kellő tájékoztatást a szennyezésről. Kína egy vagon aktív szénnel próbálta enyhíteni a feszültséget. A szenet a víz szűrésére használhatják a habarovszki vízművekben.