Jogi bonyodalom az ikreket váró brit béranya körül

2001.08.16. 20:31
Példátlan jogi bonyodalom alakult ki egy brit béranya körül, aki megállapodott egy amerikai párral, hogy kihordja lombikbébijüket. A mesterséges megtermékenyítés ugyanis túl jól sikerült és a nő ikreket vár, viszont mostani, előrehaladott állapotában már nem hajlandó eltávolíttatni az egyik embriót, mint ahogy azt a majdani szülők követelik.
A 26 éves brit nő, Helen Beasley februárban kötött megállapodást egy amerikai párral: Charles Wheelerrel és Martha Bermannal, hogy 20 ezer dollárért kihordja gyermeküket. A rendelők interneten kerültek kapcsolatba a béranyával. A megállapodásban az is szerepelt, hogy ha többes terhesség jön létre, a nő elveteti a "plusz" magzatot. A brit nő viszont egy szóbeli megállapodásra hivatkozik, amelyben a terhesség megszakítását kizárta a 12. hét után.

Az üzlet megkötése után a fiatal nőbe beültették a férj spermájával megtermékenyített petesejtet. A petesejt egy harmadik nőtől származott, akit szintén a pár választott ki. Helen már öt és fél hónapos terhes, és azt állítja, hogy még időben, alig nyolchetes terhesen tájékoztatta az amerikai párt a többes terhességről. Jelen állapotában viszont már nem hajlandó eleget tenni a pár kérésének, hogy az ikrek egyik tagját vetesse el. A brit nő attól tart, hogy ez már veszélyeztetné az egészségét. "Azt mondták nekem, hogy kisebb kockázatot jelent, ha kihordom az ikreket" - nyilatkozta Helen a CNN televíziónak.

A béranya nem tudja vállalni az ikreket

A fiatal béranya Kaliforniába költözött és augusztus elsején feljelentette a vele megállapodást kötő párt a San Diego-i bíróságon, méghozzá szerződésszegés és csalás miatt. Kártérítésre is igényt formál az orvosi többletköltségek és az elszenvedett lelki terhek miatt. Az amerikai pár viszont nem kíván többé kapcsolatba lépni vele.

A béranya ügyvédje, Theresa Erickson azért folyamodik a bírósághoz, hogy a pár mondjon le szülői jogairól, és egy másik pár fogadhassa örökbe az ikreket. Helen Beasley, aki egyedül neveli kilencéves fiát, azzal érvel: nem tudja vállalni a további két gyerek eltartását, és ő maga ezért nem kívánja örökbe fogadni az ikreket. Viszont úgy véli, a legjobb az lenne, ha két gyereknek egy anyja és apja lenne.

A biológiai szülők azóta találtak egy másik béranyát

Charles Wheeler és élettársának ügyvédje azt állítja, hogy már találtak egy másik párt, amely a helyükbe lép a brit béranyával kötött szerződésben. Mi több, élesen elítélték azt a médiakampányt, amit a brit nő nyilatkozataival elindított az ügyben. Diane Michelson, a pár ügyvédje úgy véli: szigorúan vett magánügyről van szó akkor is, ha a család nem a hagyományos módon jön létre, hanem örökbefogadás, vagy mesterséges megtermékenyítés útján.

A béranyák jogait védő szövetségek szerint a brit nő esetéből nem lehet messze menő következtetéseket levonni. Abból a húszezer gyerekből, aki béranyák közreműködésével látja meg manapság a napvilágot, még tíznél sem kerekedett vita - állítja Shirley Zeger, aki egy olyan szövetség elnöknője, amely a béranyákat és az ő szolgáltatásaikat igénybe vevő szülők érdekeit képviseli.