Emberölési kísérlet pár ezer forintért

2003.10.28. 16:33
Zágonyi Csaba pénzt akart kölcsönkérni nála negyven évvel idősebb ivócimborájától. Miután egy fillért sem kapott, kis híján megölte az idős embert, akitől végül 8690 forintot vett el. Ügyében kedden hozott jogerős ítéletet a szegedi táblabíróság.
Tíz év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla kedden egy berettyóújfalui hajléktalan férfit, aki pénzért megpróbált megölni egy idős embert; a táblabíróság a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság múlt évi nem jogerős ítéletét emelte jogerőre.

Az 1965-ben született Zágonyi Csabát nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletében találta bűnösnek a bíróság, s a fegyházbüntetés mellett 8 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádirat szerint a vádlott nős ugyan, de házassága 2001 tavaszára megromlott, munkáját elveszítette, s attól kezdve utcákon, parkokban aludt, kukázásból tartotta fenn magát.

Még az év májusában megismerkedett egy 78 éves férfival, és néhány találkozás után együtt italoztak. A hónap utolsó előtti napján Zágonyi Csaba elment az idős ember házába, dolgozgattak, ittak, majd a vádlott pénzt kért kölcsön a férfitól - áll a vádiratban. A vizsgálat megállapítása szerint miután nemleges választ kapott, a kertben lévő satu fém hajtókarjával először tarkón ütötte a sértettet, majd - mivel a férfi csak megszédült - újabb ütéseket mért rá. Amikor az idős ember már nem tudott védekezni, a vádlott kivette a zsebéből a pénztárcáját, amelyben 8.690 forint volt, azután el akart menekülni, de a szomszédok elfogták.

A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, gyógyulása 6 hónapig tartott - állapította meg a vizsgálat.