Bebetonozta üzlettársát

2003.04.18. 14:48
Olajos hordóba betonozott férfiholttestet találtak a búvárok Pilismarótnál - jelenti a HavariaPress. Egy 24 éves fiatalember egy üzleti vita után lelőtte ismerősét, majd később bebetonozta a hordóba és belökte a Dunába.
A bebetonozott holttest azt követően került elő, hogy a rendőrök kihallgatták egy tavaly novemberben eltűnt fiatal budapesti vállalkozó egyik üzlettársát. A 24 éves férfi beismerte, hogy ő végzett a vállalkozóval, majd holttestét ily módon próbálta eltüntetni.

A férfit őrizetbe vették a rendőrök, vele szemben emberölés alapos gyanúja miatt eljárás indult. A 26 éves, autólízingeléssel foglalkozó férfi eltűnését november 30-án az édesanyja jelentette be.

Üzleti vita után lőtt

A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a férfi három nappal korábban az üzlettársával találkozott a nagytétényi Duna-part közelében. Rövidesen üzleti vitába keveredtek, emiatt a 24 éves férfi fejbe lőtte a vállalkozót.

Ezt követően berakta a holttestet a kocsi csomagtartójába, majd egy ismerőse segítségével Érden gyorsan kötő betonnal bebetonozta egy olajos hordóba. A testet tartalmazó hordót végül Pilismarótnál lökték a Dunába.