Újabb nyolc fertőzött hattyút találtak Magyarországon

2006.03.07. 18:15
Madárinfluenzával fertőzött madarakkal együtt tartott emlősök is elkaphatják a fertőzést, közölte a magyar orvosszervekkel a grazi főállatorvos. Itthon továbbra sem csillapul a vész.

Újabb nyolc hattyú teteméből mutatták ki a madárinfluenza vírusát az állategészségügyi intézetben - jelentette be a kormányszóvivő kedden. Batiz András a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy mind a nyolc hattyú Nagybaracska térségében, illetve területén hullott el.

90 százalék, hogy emberre is terjed
Dmitrij Lvov, az orosz orvostudományi akadémia víruskutató intézetének igazgatója sajtótájékoztatón "körülbelül 90 százalékosra" becsülte annak valószínűségét, hogy előbb-utóbb kialakul a vírus emberről emberre terjedni képes mutációja. Szavai szerint egy ilyen vírusváltozat "a Föld népességének harmadát elvinné". Azzal kapcsolatban, hogy mikor jelenhet meg a madárinfluenza ezen emberről emberre terjedő vírusmutációja, azt mondta, "talán holnap, talán ma, de az is lehet, hogy már tegnap megjelent". A szakember Kínát nevezte meg egy ilyen járvány lehetséges kiindulópontjaként.

Az itteni védőzár alá eső települések kistenyésztőinek ingyen adják a fertőtlenítőszert. Elmondta, hogy eddig összesen 33 olyan szárnyasról tudnak, amely ezen a területen madárvészben hullott el. Egyetlen szárcsa kivételével bütykös hattyúkról van szó.

Ember nincs veszélyben

Batiz András hangsúlyozta, hogy emberek és házi szárnyasok továbbra sincsenek veszélyben. Beszámolt arról is hogy a grazi főállatorvos arról tájékoztatta a magyar társhatóságot, hogy egy beteg, még élő hattyút bevittek egy állatmenhelyről, ahol néhány napon keresztül együtt tartották más szárnyasokkal és macskákkal is. Kedd estére kiderült, hogy a macskák fertőzésmentesek.

Amikor kiderült, hogy az állat beteg volt, akkor az ott tartott szárnyasokat leölték, közülük négyben találták meg a vírust. A hattyúval együtt tartott negyven macska közül háromban találták meg a vírust. Batiz András hangsúlyozta: ha valaki betegnek látszó madarat lát, akkor is értesítse a hatóságot, ne csak döglött szárnyas esetén.

Több tízezer aggódó

Magyarországon hat védő és megfigyelési zónát jelöltek ki. Február közepe óta 1653 tetemet kapott az állategészségügyi intézet, ebből 607 vizsgálatát zárták le. Ezek közül a madárvészt 38 szárnyasban mutatták ki. Hétfőn összesen 66 elhullott szárnyast gyűjtöttek be a megyei állategészségügyi hatóságok. Február 15. óta az ingyenesen hívható zöld számra több mint 18 ezer hívás érkezett, ebből 3200 volt bejelentés, a többi információkérő telefon volt.

Kérdésre válaszolva közölte, a lakásban tartott háziállatok beoltása eddig nem merült fel.