Románia felől közeledik a madárinfluenza

2006.05.25. 16:50
Közeledik a magyar határhoz a romániai madárinfluenza, nyilatkozta a magyar földművelési miniszter, egyben arra kérte a gazdálkodókat, ne alkalmazzanak vendégmunkásokat, mert esetleg "hordozók" lehetnek és visszafertőzhetik az állatállományt.

Politikailag és diplomáciailag is elég súlyos a helyzet, mondta Gráf József a Nap-keltében csütörtökön. Rámutatott, hogy "ilyen vádakkal nem szoktak illetni más európai uniós országokat", különösen a csatlakozás küszöbén. Mint közölte, szerdán a magyar fél diplomáciai jegyzékben kért magyarázatot a román titkosszolgálat vádjára, miszerint Magyarországról hurcolták be az állatbetegséget Romániába.

"Túl vagyunk az ügy ezen részén - hangsúlyozta a fölművelési miniszter, majd felhívta a figyelmet, a dolog súlyosabb része az, hogy a betegség közeledik a magyar határhoz. Romániában ugyanis lassan eléri a százat a madárinfluenza vírusával bizonyítottan fertőzött, illetve fertőzésgyanús települések száma. A járvány leküzdésére létrehozott országos stáb csütörtöki információi szerint az ország 13 megyéjében 55 bizonyítottan fertőzött és 43 fertőzésgyanús falut és várost tartanak nyilván az illetékes szakhatóságok.

Ne alkalmazzanak vendégmunkásokat

A miniszter kérte a magyar gazdálkodókat, ne alkalmazzanak az érintett területekről érkező vendégmunkásokat. A rendszeresen átjárók ugyanis "átcsúszhatnak" az amúgy szigorú védelmi intézkedéseken, hozhatnak be baromfitermékeket, de az ember "hordozó is lehet", aki "visszafertőzheti az állatállományt".

Magyarországon márius 20-a óta nem találtak fertőzött madártetemet és április 25-én a kormány hivatalosan is bejelentette, hogy végetért a madárinfluenza és megszüntették az összes hazai védő és megfigyelési zónát.

A madárinfluenza miatt eddig 12-13 milliárd forint a magyar baromfiágazat mérhető vesztesége, ám ha itt is megjelenne a betegség, ehhez "egy nullát hozzá kellene tenni" - hívta fel a figyelmet a földművelési miniszter.

Tatár Ilona, az ÁNTSZ munkatársa elmondta, nincs tudomásuk arról, hogy a romániai állatmegbetegedések gócpontja közelebb lenne a magyar határhoz, mint eddig. Hozzátette, hogy fokozott éberségre szólították fel a határmenti magyar megyéket, szóróanyagokat és egyéb tájékoztató anyagokat juttattak el hozzájuk, de egyéb intézkedésre jelenleg nincs szükség.

A vendégmunkásokról úgy nyilatkozott, nem valószínű, hogy behoznák a betegséget Magyarországra, mivel ez csak úgy lenne lehetséges, ha valaki közvetlenül a fertőzött területről érkezne, és itt szintén a baromfitenyésztésben helyezkedne el, mindezt pedig a meglehetősen rövid lappangási időszak alatt tenné. A legtöbb romániai vendégmunkás egyébként is ingázó, tehát rendszeresen átjár Magyarországra, kevés az esély, hogy kapcsolatba kerülhet fertőzött szárnyasokkal, mondta.

Madárinfluenzás hattyúk Csehországban

A madárinfluenza emberre is veszélyes vírusát mutatták ki két elhullott hattyú tetemében Csehország déli részén, jelentette be csütörtök Ivan Prikryl, a brünni regionális állategészségügyi szolgálat illetékese. A 38 madár alkotta hattyúraj a mostani áradások után jelent meg Kostice városának határában lévő tavon, amely a Kyjovka folyó megemelkedett vízszintje miatt keletkezett. A hatóságok a szükséges biztonsági intézkedések meghozatalát rendelték el az érintett településeken.

Sem a WHO, sem az indonéz egészségügyi hatóságok nem tudják, hogyan fertőződött meg az a szumátrai család, melynek hét tagja a közelmúltban elhunyt madárinfluenzában. Mivel azonban itt olyan ritka esetről van szó, mikor emberről emberre terjedt a fertőzés, a hatóságok további megbetegedésektől tartanak. Bár a fertőzés tovább terjedésének egylőre semmi jele, a WHO helyi képviselője kapcsolatba lépett a család összes ismerősével és megelőzésképpen felírták számukra a Tamiflu nevű, madárinfluenza-elleni gyógyszert.