Halálhajó ötvenezer birkával

2003.10.28. 15:24
Hetven napja tart ötvenezer ausztrál juh kálváriája. A betegnek nyilvánított állatokat szállító hajót sehol nem fogadták, most azonban Eritrea késznek mutatkozik a birkák átvételére. Az általuk egészségesnek tartott juhok enyhítenék az ország élelmezési gondjait.
Az állatokat eddig egyetlen ország sem volt hajlandó átvenni, mivel az állategészségügyi hatóságok szerint betegek. A meg nem nevezett kórban szenvedő juhok kálváriája már több mint két hónapja tart.

Halálhajó

Az élőállat-szállítmány Fremantle-ből indult Szaúd-Arábiába, azonban a hatóságok Jeddah-ban nem vették át, arra hivatkozva, hogy beteg állatokat találtak a rakományban. Ezután mintegy harminc országnak - többek közt Pakisztánnak és Iraknak - ajánlották fel ingyen a juhokat, de egyik állam sem akarta fogadni a hajót, melyet kezdtek "halálhajóként" emlegetni, az útközben elhullott ötezer birka miatt. Ausztrália 3000 tonna takarmányt és 700 ezer dollárt is felajánlott az állatok átvevőjének.

Büszke nép

A helyzet most megoldódni látszik, mivel Arefaine Berhe, Eritrea agrárminisztere nyilatkozatában arról beszélt, hogy országa készséggel befogadja a szállítmányt, amellyel nagy mértékben enyhíthetik az ország élelmezési gondjait. A miniszter szerint állatorvosaik nem találtak kivetnivalót a birkák egészségi állapotában, így azokat minden további nélkül leölik és elfogyasztják. "Mi nagyon büszke nép vagyunk, sosem fogadnánk el beteg juhokat, de realisták és pragmatikusak is vagyunk egyben. Ha semmi bajuk ezeknek az állatoknak, és ráadásul ingyen megkapjuk a szállítmányt, akkor levágjuk és feldolgozzuk a birkákat, húsukra Eritreában ugyanis nagy szükség van" - nyilatkozta a politikus az AFP-nek.

Eritrea a szárazság miatt súlyos éhínséggel küzd, és lakosainak életben maradása nagyban függ a nemzetközi segélyektől. A birkahús, melyhez most juthat az ország, főként a muszlim lakosságnak jelent jó hírt, mivel fogyasztása a hétfőn elkezdődött Ramadán alatt sem tilos. Az eset kapcsán állatjogi aktivisták is hallatták hangjukat, tiltakozva a tengeri mészárszék ellen.