Nem téma Lajosmizsén az állítólagos szexbirkózás

2006.01.24. 13:45
Sem a lajosmizsei, sem a megyei rendőrség nem vizsgálódik egyelőre a Belgiumban kipattant szexbotrány ügyében. Emellett úgy tűnik, hogy Lajosmizsén nem téma a külföldről kiinduló botrány, a városban jószerével semmiféle visszhangja nincs a szexbirkózásnak.

Belga sajótértesülések szerint 2005 augusztusában egy magyar szállodában sajátos birkózóversenyt tartottak; a szűk körű rendezvényen Európa több országából érkezett nők - köztük magyarok is - küzdöttek egymással, többnyire meztelenül. Az erotikus birkózóverseny (a pornóipari szleng szerint catfight) körülbelül hetven néző előtt zajlott, akik 1500-2000 eurót (375 ezer-500 ezer forintot) fizettek a látványosságért, állítólag voltak közöttük jegyzők, egyetemi oktatók is. A rendezvényen egy belga házaspár szervezésében négy belga lány is részt vett: közülük az egyik utóbb feljelentést tett, ez váltotta ki a botrányt. A lány vádjai szerint a versenyen hajkitépés, erőszakos és óvszer nélküli nemi közösülés, prostitúcióra kényszerítés is történt.

Az Index úgy értesült, hogy sem a lajosmizsei, sem a megyei rendőrség nem vizsgálódik egyelőre a Belgiumban kipattant szexbotrány ügyében. Hortobágyi István rendőr-őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa érdeklődésünkre elmondta, hogy "amíg hivatalosan Magyarországra feljelentés nem érkezik, addig nincs ügy". Ha az ügyet kirobbantó birkózónő feljelentést tesz, akkor annak az Interpolon keresztül kellene hazánkba érkeznie.


A képen Évi és Zsuzsa (Fotó: dww.at)

A magyar rendőrség egyébként nem jár el automatikusan, hivatalból az ilyen ügyekben (hacsak más, például a nemi erőszakhoz kapcsolódó bűncselekmény gyanúja fel nem merül), a büntető törvénykönyv 209. paragrafusa szerint magánindítvány szükséges a vizsgálat megindításához.

Lajosmizse csendes

"Mélységesen elítélem, amennyiben csakugyan történtek abban a hotelben ilyen dolgok" - mondta az Indexnek Bérces István, a Lajosmizsei Református Egyházközség lelkésze, aki tőlünk értesült a botrányról, korábban nem hallott senkitől a történtekről. A kérdéses hotelt népszerű vendéglátó helynek ismeri, "nagyon csodálkoznék, ha valóban ilyen erkölcstelenségek zajlottak volna ott". A lelkész maga is járt már a hotelben többször is, ahol házasságkötések alkalmával teljesítette szolgálatát. "Remélem, hogy nem igaz a vád" - tette hozzá Bérces István.

A városban úgy tűnik nem téma a Belgiumból kiinduló botrány, semmiféle visszhangja nincs a szexbirkózásnak. Kutasiné Nagy Katalin, a lajosmizsei jegyző még peletykaszinten sem hallott a hotelbéli, erőszakba fulladó állítólagos "sportrendezvényről", annyit azért elmondott érdeklődésünkre, hogy a hotel már jó ideje működik a város határában, engedélyei rendben vannak.

Nem hallott a botrányról Sípos Ottó, a Lajosmizsei Általános Iskola igazgatója sem, aki kérdésünkre elmondta, hogy még szóbeszéd formájában sem jutott el hozzá az állítólagos szexbotrány híre. A hotelről annyit mondott, hogy az iskola többször is tartott rendezvényeket "igen kulturált körülmények között" a hotelben, így például gyereknapot, szülői szervezeteknek bált, különféle diákműsorokat szerveztek oda.