Egyelőre csak a kisebb károkért fizet a biztosító

2004.08.06. 12:33
A Pyro-technic Kft. csütörtökön felrobbant telepére évi egymillió forintos felelősségbiztosítást kötöttek, állítja a cég gazdasági igazgatója. A pusztítás azonban több százmillió forintra tehető.
Óvatos becslések szerint is százötven millió forint lehet a kár a törökbálinti robbanás után - mondta el az Index helyszíni tudósítójának Papp Béla, Törökbálint alpolgármestere. A detonáció körülbelül harmincöt házban okozott különböző mértékű - a komoly szerkezeti kártól az üvegtörésig terjedő - rombolást. Három ház porig égett. A harmincöt házból körülbelül tízre volt a tulajdonosoknak biztosítása. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az előzetes felmérések alapján több 100 millió forintos kár keletkezett a telephelyen, a környező épületekben és autókban.

Elsőre a vagyonbiztosítás terhére

Tekintse meg képeinket!
A városvezetőknek "egyelőre nincs ötlete" a kártalanításra, pillanatnyilag a telephely bérlőjét, a Pyro-technic Kft-t próbálják meggyőzni arról, hogy vagyonbiztosítása terhére kártalanítsa a környék lakóit. A cégnek érvényes szerződése van az Allianz Hungária biztosítóval. Lengyel Gábor, a cég gazdasági igazgatója azt mondta, hogy felelősségbiztosításuk értéke éves szinten egymillió forint, amely a raktáron lévő anyagokra és eszközökre is érvényes..

A környéken lévő ingatlanok tulajdonosaitól folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a biztosító társaságokhoz. Vereczki András, az Aegon Magyarország Biztosító szolgáltatási igazgatója elmondta, a társaság telefonos ügyfélszolgálatához eddig több mint tíz bejelentés érkezett, munkatársaik a helyszínen vannak.

A kisebb károkra azonnal fizetnek

"A felelősségbiztosítással rendelkezőknek a károk felmérésében segítünk, az üveges szakemberek a kisebb javításokat azonnal elvégzik" - közölte. A Generali Providencia és az Allianz Hungária biztosítók arról tájékoztatták az MTI-t, hogy hozzájuk eddig, a törökbálinti robbanással összefüggésben, nem érkezett bejelentés ingatlan- vagy gépjárműkárokról. Herbert Tímea, az Allianz kommunikációs vezetője az Indexnek ugyanakkor azt mondta, hogy munkatársaik a helyszínen kárfelmérést végeznek. "Lakáskároknál a már most pontosan megállapítható, kisebb kárösszegeket azonnal utaljuk, a nagyobb károknál szükség esetén azonnali kárelőleget fizetünk, majd a teljes helyreállítás ütemében utaljuk a kár fennmaradó részét" - mondta. Az autókárokat a casco szerződésükre rendezhetik az ügyfelek, közvetlenül vihetik a társasággal szerződött szervízbe az autót, ahol a kárbejelentés, a szemle és a javítás is intézhető. Ezek a szervizek az Allianz Hungária hitellevele alapján végzik a javítást, és az ügyfélnek csak a választott önrészt kell fizetnie - mondta Herbert Tímea.

Klikk a képre!
Az Indexnek nyilatkozó biztosítási szakértő szerint egyértelmű, hogy a petárdaraktár, vagyis a veszélyes üzem üzembentartója a felelős a környékbeli autókban és házakban bekövetkezett kárért. Amennyiben a cég rendelkezik felelősségbiztosítással (a gazdasági igazgató szerint rendelkeznek), akkor a biztosító kártalanítja a ház- és autótulajdonosokat. Biztosítás hiányában a petárdaraktár üzemeltetője saját zsebből lesz kénytelen fizetni, kérdéses azonban, hogy képes lesz-e rá, a becsült kár ugyanis - a megsemmisült raktárkészlet és a raktárépületet is beleértve - többszáz millió forint. Ezen felül a balesetben megsérült személyek és az elhunytak hozzátartozói is követelhetnek kártérítést a cégtől.

A casco vagy az otthonbiztosítás a biztos

A cascóval vagy otthonbiztosítással rendelkező tulajdonosoknak természetesen szerződés szerint fizet a biztosító, mondta biztosítási szakemberünk. Ilyenkor azonban csak a dologi kárt térítik meg, az autó értékcsökkenését, vagy az elmaradt hasznot, nem. A többletkár megtérítését is a felelőstől követelhetik a károsultak.