Rabszolgaként dolgoztatnak magyarokat Angliában

2007. június 19., kedd 19:28

Három hónapig dolgozott rabszolgaként egy magyar férfi az angliai Boltonban, mielőtt sikerült Londonba szöknie, számolt be a TV2 Tények. Elmondása szerint magyar maffiózók dolgoztatták, verték, nem adtak neki enni és elvették a pénzét. A nagykövetségen nem lepődtek meg, mivel nem ez az első ilyen eset.

Egy 55 éves magyar férfi három havi munka után megszökött az angliai Bolton városából, elmondása szerint ugyanis rabszolgaként dolgoztatták, számolt be a TV2 Tények című műsora. Targoncavezetést, hegesztést és lakatosmunkát ígért egy ismerőse a pécsi férfinak a városban, munkájáért teljes ellátást és napi 11 ezer forintot kapott volna.

Ehelyett egy magyar maffia rabszolgaként dolgoztatta 3 hónapig, enni alig kapott, ha panaszkodott, megverték. „Az alvási lehetőség: négyen egy kis kamrában, egyiknek a lába a másiknak a fején, ilyesmi. Minden pénzt elvettek, tehát mint a rabszolgák, úgy éltünk” – mesélte a pécsi férfi.

A férfi miután megszökött, gyalog indult el a több száz kilométerre lévő Londonba, az út nagy részét gyalog tette meg. „Útközben teljesen lerombolódtam, a cipő leszakadt a lábamról, elkoszolódtam, szőrös voltam, büdös voltam. A parkokban, amit találtam, maradék szendvicseket – végül is a hulladékot, amit elhagytak - ezekből próbáltam erőt gyűjteni, hogy csak tudjak, tudjak tovább menni, mert feltétlenül el kell érnem Londonba” – számolt be útjáról az 55 éves férfi, aki jelenleg a londoni magyar nagykövetségen tartózkodik.

Elmondása szerint legalább 15-20 magyar dolgozik még ugyanazon a helyen. A nagykövetségen egyébként nem lepődtek meg a történtek hallatán, a konzul szerint nem ez az első eset. A pécsi férfi egy magyar kamionossal utazik vissza Magyarországra. Feljelentést egyelőre nem tett a rendőrségen.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!