Ez a poszt a következő Percről percre része:

Üres volt az óriásbomba

Fontosabb részletek
  • Hétfőn este egy II. világháborúból megmaradt óriásbombát találtak egy régi malomépület bontásakor a IX. kerületben.
  • A környéket egy kilométeres körzetben ki kellett üríteni, ez reggel 9-től délután ötig tartott.
  • A bombát kedd délután fél hét előtt hatástalanították. Mint kiderült, a bombatest üres volt, nem volt benne robbanószerkezet.
  • Este 7-től feloldották a közlekedési korlátozásokat, mindenki hazatérhet.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tűzszerészek szerint a bomba robbanás esetén 300 méteren belül halálos. A helyzetet nehezíti, hogy a gyújtószerkezet a bombának azon a részén van, amit törmelék és beton fed. A hatástalanítást csak akkor tudják megkezdeni, ha előbb rendkívül óvatosan kiemelik a bombát. A bombatestet ki kell vésni a betonból, ami rendkívül kényes művelet. (MTI)
    A most talált bomba kistestvére a 2000 fontos romboló
  • A kitelepítést végző rendőrök szerint a többség már magától elment, a Telepy utca 1-nél láttuk, hogy lakásról lakásra járnak a rendőrök, egy lépcsőházat 3 rendőr jár végig, egy kollégájuk pedig a ház előtt biztosít. Azt mondják, nem maradt túl sok dolguk, a lakások többsége már üres.
    Folyik a terelés
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • A külföldiekkel a legnehezebb. Egy rendőr azt mondta, ellenállással még nem találkoztak, de néhány külföldivel nagyon nehéz megértetni, hogy mi a helyzet, főleg a kínaiakkal nem találják a közös hangot.
  • A Márton utcában kétségbeesett idős házaspár piheg egy közlekedési táblába kapaszkodva. Mindketten botokkal, nehezen járnak. A rendőrök telefonon próbálják előkeríteni valamelyik rokonukat. Miután ez nem sikerül, ideiglenesen beültetik őket egy csapatszállítóba. A rendőrök nagyon udvariasak velük.
    Pangás a menedékül szolgáló iskolákban
  • Lényegesen nagyobb bombáról van szó, mint eddig bármikor, mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden újságíróknak a helyszínen. "Rendkívül veszélyes a feladat, a bomba hatástalanítása" - tette hozzá a most műveleti irányítóközpontként működő Vágóhíd utcai tűzoltóság épülete előtt Draskovics Tibor, hangsúlyozva, hogy mindenkit biztonságba helyeznek.

    "Úgy látom, hogy a rendőrség megfelelő szakértelemmel és felszereléssel látott hozzá a feladatnak" - közölte. (MTI)

  • Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, magán betegszállítók is segítik munkájukat, eddig tucatnyi embert kellett biztonságos helyre szállítaniuk, krónikus, mozgásképtelen betegekről van szó. Tájékoztatása szerint a mentők felkészültek, akár száz sérült ellátására is. A tűzoltóság udvarában egy nagy méretű sátrat állítottak fel. (MTI)
  • "Gondoltad volna, amikor hozzám jöttél, hogy háborús övezetbe költözöl" - fordult egy fiatal apa kisgyermekkel kiköltöző feleségéhez.

    "Ha felrobban a házunk, az új házimozit kifizeti valaki?" - kérdezte egy másik helyi lakos.

    A nap főhőse
  • A terület lezárásában és kiürítésében jelenleg hatszázötven ember, köztük négyszáz rendőr vesz részt, de ha kell, a Készenléti Rendőrség állományából, illetve más kapitányságokról is vezényelnek át rendőröket a helyszínre. A kiürítésben a vízművek, a gázművek és az Elmű szakemberei mellett mentők és polgári védelmisek, katasztrófavédelmi szakemberek is segédkeznek. (MTI)
    Munkában
  • Bombát találtak a mátészalkai kórháznál kedden. Az intézmény területén építkeznek, és árokásás közben fordult ki a földből a vélhetően második világháborús szerkezet. Az építkezést leállították, a helyszínt rendőrök biztosítják, mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtóreferense. A kórházat egyelőre nem ürítették ki, jelenleg a tűzszerészeket várják. (FH)
  • Két hajmeresztő pletykát hallottunk a helyiektől. Az egyik szerint nem is kell kimenni a lakásból, csak valaki csinálja a fesztivált, a másik szerint vegyi bombát találtak, és azért van ekkora területen kitelepítés.
    Szupermen jön és segít
  • Az idős, járóképtelen embereket mentőautó szedi össze. Több mentőautó is köröz a kiürítési területen. A szállítás nyugodt ritmusban, szirénák nélkül történik.
  • Eszméletlen nőt találtak az egyik lakásban az evakuálás körzetében. A nőt a mentők kórházba szállítják. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    Húszkilós csomagot vihet a kitelepített

    Ha a hatóságok egy terület kiürítését rendelik el, mindenkinek kötelessége követni az utasításokat. A lakásban el kell zárni a vizet, a gázt és a villanyt, s maximum 20 kilós csomagot lehet elvinni. A hatóság köteles gondoskodni a kitelepítettek ellátásáról és visszaköltöztetéséről.
  • Kedden délig a háromnegyedét ürítették ki annak a körzetnek, ahol a kéttonnás II. világháborús bombát találták, közölte Bozsó Zoltán, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti helyettese. (MTI)
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • A sajtónak is el kellett hagynia a területet.
  • Erősen ürül a környék, az elzárt területre bemenni már sehol nem lehet. A még bent lévő embereket egyenként szólítják fel a rendőrök távozásra. Az utcák üresek, néhányan még kifelé igyekeznek.
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Ha teljesen kiürítik a területet, az első lépés a bomba körül lévő föld és törmelék eltávolítása lesz, közölték a tűzszerészek. A korábbi hírekkel ellentétben a bomba nem szilárd betonban van, így könnyebben megtisztítható lesz.

    A tűzszerészek csak ezután tudják közelebbről megvizsgálni a bombát, s dönteni a további lépésekről. Várhatóan kiszerelik a gyújtószerkezetet, s azt a helyszínen megsemmisítik. A bombát ezután elszállítják, s biztonságos helyen robbantják fel.

    A 4000 fontos bomba új korában
  • A szabadságát töltő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is folyamatosan tájékoztatást kap - kabinetfőnökén keresztül - a főváros IX. kerületében zajló kitelepítésről, valamint az ott talált bomba hatástalanításának munkálatairól, közölte a kormányszóvivő. (MTI)
  • Kiürítették a IX. kerületi tűzoltólaktanyát is a kéttonnás második világháborús bomba miatt, tájékoztatott a fővárosi tűzoltóparancsnok. Bende Péter vezérőrnagy elmondta, a tűzoltószerek más laktanyában állomásoznak, riasztás esetén onnan vonulnak ki. A lezárt területre a tűzoltók is csak akkor léphetnek be, ha nagyobb káreset történik, az esetleges kisebb tüzeket nem ők oltják el. (MTI)
  • Három sürgősségi beavatkozásra volt szükség a Ferencvárosban, a bomba miatt kiürítésre váró területen, de az esetek nincsenek összefüggésben a kényszerintézkedéssel, tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat szóvivője délben. Győrfi Pál tájékoztatása szerint egy ember elesett az utcán és beütötte a fejét, másvalaki egy lakásban combsérülést szenvedett, egy harmadik embernek szintén a mentősök nyújtottak segítséget. A sérülteket a Merényi kórházba szállították. (MTI)
  • Az összes közművezetéket elzárják a IX. kerületnek abban a részében, amelyet a világháborús bomba miatt ki kell üríteni. Az áramellátás várhatóan 15 órától néhány órán át szünetel majd.

    Bánsághi Tamás alpolgármester, a védelmi bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra: ha majd a gázt visszakapcsolják és a lakók hazatérnek, mindenki ellenőrizze, nincs-e a lakásban, épületben gázszag, ugyanis a nyomáskülönbség a régi és sok helyen elhasználódott csövekben károkat okozhat. Ha a tűzszerészek munkája hosszasan elhúzódik, a hűtők, fagyaszók leolvadhatnak.

  • Torlódások alakultak ki több helyen a fővárosban, így a Petőfi hídon és az Üllői úton is kedden kora délutánra, közölte a Fővinform ügyeletese. Fuchs Tamás elmondta: nagyon sokan kényszerültek kerülőre amiatt, hogy a Soroksári utat lezárták, a Határ úton is torlódnak a járművek.

    A lezárt Lágymányosi hídnál

    A Lágymányosi híd lezárása Budán is és Pesten is torlódásokat okoz, az M0-s körgyűrűn is lassú az előrejutás. Csepelről nem lehet a Kvassay Jenő úton kihajtani, a szigetet csak a Gubacsi hídon keresztül tudják elhagyni az autósok. Óriási dugók sehol nem alakultak ki, de jelentősen lelassult a közlekedés.

    Bedugultak a lezárt terület közelében lévő utcák (Lónyai utca)
    Olvasónk képe
  • Folyamatoson érkeznek a kitelepített kilencedik kerületi lakosok a Telepy utcai általános iskolába, amelyik lassan megtelik. A lassan és nehézkesen mozgó idős embereket a rendőrök gardírozzák, szállításukat is a rendőrség furgonjai oldják meg. Az iskolában kialakított mintegy 100 fekvőhely zöme már elkelt, a többiek a tantermekben és a folyosókon kapnak helyet, illetve közérzetűket javítandó ásványvizet és májkrémes zsömlét.

    Képek a Telepy utcai iskolából
  • Az elmúlt időszak több bombahatástalanítása miatt jelentősen megfogyatkoztak a Magyar Vöröskereszt és a Fővárosi Önkormányzat katasztrófavédelemre fenntartott készletei. Kardos István a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének igazgatóhelyetteseaz közleményében arra kérte a cégeket, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a készletek pótlását. (MTI)
    Ivóvíz a Bakáts téren
  • A Bakáts téren és a Telepy utcában lévő két befogadó helyre eddig mintegy 150-170 ember érkezett, de továbbra is folyamatosan jönnek. A Magyar Vöröskereszt ásványvizet, teát és szendvicset oszt a kitelepítetteknek és orvosi ellátást nyújt. (MTI)
    A Telepy utcában
  • A katasztrófavédelemnél úgy készülnek, hogy éjfélig biztosítják az ellátást a kitelepítetteknek a két iskolában lévő befogadó helyen. A visszaköltözés időpontjáról csak akkor lehet biztosat mondani, ha a tűzszerészek hozzáfértek a bombához - mondta Bánsághi Tamás, Ferencváros alpolgármestere. (MTI)
  • A budapesti rendőrfőkapitány helyettese légtérzárat rendelt el a IX. kerület felett a második világháborús bomba hatástalanítása miatt.
  • A kiürítésnél a rendőrség bizonyos körülmények között a lakásajtókat is betörheti, hangzott el az Infórádióban. Bánáti János büntetőjogász kifejtette: a bomba robbanásával az élet veszélyeztetése merülhet fel, így ezzel arányos, hogy egy ajtó betörésével vagy felfeszítésével mentenek meg valakit, akár akarata ellenére is.

    Fotó: Barakonyi Szabolcs

    Ha betörik az ajtót, de kiderül, hogy üres a lakás, az ott lakó akkor követelhet kártérítést, amennyiben nem a kellő körültekintéssel, gondatlanul jártak el a hatóság munkatársai. Ilyenkor azt kell vizsgálni, volt-e olyan jel, hogy bent tartózkodik-e valaki.

  • Egy vascsövet néztek bombának Mátészalkán a kórház építésénél. Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtóreferense elmondta: megvizsgálták a tárgyat, és kiderült, hogy az egy körülbelül 25 centiméter hosszúságú vascső, amely nem tartalmaz semmilyen veszélyes anyagot. A mátészalkai bombariadót lefújták. (Független Hírügynökség)
  • A IX. kerület vezetése már a vacsorát is megrendelte azoknak a lakosoknak, akik a két ideiglenes befogadólyre mentek. Mindez azt erősíti meg, hogy a lakók estig nem költözhetnek vissza otthonaikba.