Ez a poszt a következő Percről percre része:

Üres volt az óriásbomba

Fontosabb részletek
  • Hétfőn este egy II. világháborúból megmaradt óriásbombát találtak egy régi malomépület bontásakor a IX. kerületben.
  • A környéket egy kilométeres körzetben ki kellett üríteni, ez reggel 9-től délután ötig tartott.
  • A bombát kedd délután fél hét előtt hatástalanították. Mint kiderült, a bombatest üres volt, nem volt benne robbanószerkezet.
  • Este 7-től feloldották a közlekedési korlátozásokat, mindenki hazatérhet.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Újabb rendőrök érkeznek, hogy a Ferencvárosban megtalált II. világháborús bomba miatti kitelepítésben segítsenek. Az egyenruhásokat a fővárosi kerületekből vezénylik át, így hamarosan már körülbelül 450 rendőr fog segédkezni a kiürítésben - mondta Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának helyettes-vezetője.
  • Reggel kilenc óta tart a kiürítés a IX. kerületben, de 6 óra alatt csak a lakók háromnegyedét sikerült kitelepíteni. A munka azért halad viszonylag lassan, mert nagy területrol van szó és sok az idős lakó, mondta Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának helyettes-vezetője.

    Az emberek együttműködnek a hatóságokkal, semmiféle atrocitás nem történt eddig. Eddig egyszer sem alkalmaztak erőszakot a rendőrök a kitelepítés során, de ha felmerül a gyanú, hogy például magatehetetlen ember van egy lakásban, betörhetik az ajtót.

  • Egyik olvasónk levelét idézzük, aki a kiürítésre kijelölt zónában lakik: "Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ez egy vicc, ami itt folyik. Egész nap arról lehetett olvasni, hogy 9-től el kell hagyni a lakásokat, mert jönnek, és visznek a rendőrök. 15:00-kor még simán be tudtam sétálni a rendőrök mellett a Tompa utcába, egészen a Ferenc térig. Itt felmentem a lakásba, magamhoz vettem még pár dolgot és visszajöttem. Senki nem mondott semmit, rendőrök mellett jöttem mentem, polgárőrség szintén kint volt. Csak annyit nem értek, ha ez reggel 9-kor kezdődött volna, na meg persze eddig eltart, akkor mikor fogunk hazaérni?"
  • A kiköltöztetés mértéke jelenleg 80 százalékos a bomba környékén, tájékoztatott a rendőrség 15 óra után. A helyi védelmi bizottság elnökének korábbi tájékoztatása szerint a kiürítés várhatóan 16 órára zárul le, a mintegy kéttonnás világháborús bomba hatástalanításához csak azután kezdhetnek hozzá a tűzszerészek. A lakosok elhelyezését éjfélig biztosítják a befogadóhelyeken, két közeli általános iskolában. (MTI)
  • Újabb befogadóállomást alakított ki a katasztrófavédelem a Lobogó utcai iskolában - közölte Szentes György helyettes szóvivő. A Telepy utca 17. és a Bakáts tér 12. szám alatti két általános iskolában már reggel megnyitották a befogadó helyet, délután már a József Attila lakótelepre, a Lobogó utcai általános iskolába szállítják a kitelepített embereket a rendőrök.

    A Telepy utcaiban 260-an, a Bakáts téri iskolában 165-en vannak, az új befogadóhelyen 250 embert tudnak elhelyezni. A polgári védelem ágyakat, takarókat, ásványvizet szállít a helyszínre. Az Orczy kertben legalább félezer ember tartózkodik, ők szintén a világháborús bomba miatt kiürített városrészbol érkeztek a parkba.

  • Olvasónk levele: "A zóna szélén lakom (az Index térképén még egy pirossal jelölt házban). Fejetlenség és szervezetlenség jellemzi a zóna külső részeit. Reggel 9-kor rendőrök közölték, hogy úgy készüljünk, hogy lehet, hogy mennünk kell. Kimentem az utcára megkérdezni őket, hogy mennyi időnk van még elhagyni a lakást. Az egyik azt mondta, hogy maradhatunk, mert itt csak forgalomkorlátozás van, kitelepítés nincs.

    Ekkor megjelent egy kollégája, aki kissé arrogánsan közölte, hogy ő nem látja, hogy a házunk kilógna az Üllői útra, úgyhogy mennünk kell majd. Kb. 1 óra múlva, mikor össze voltunk pakolva költözéshez kimentem még gyógyszertárba, ekkor egy 4. rendőr azt mondta, hogy utána jártak és maradhatunk. Vagyis most 2:2-re állnak. De aminek örülök, áramunk, vizünk, gázunk van még."

  • A rendőrség tájékoztatása szerint 16 órára az érintett körzet 85 százalékát sikerült kiüríteni. (MTI)
  • Az országos tiszti főorvos kedd délután látogatást tett a főváros IX. kerületében a kiürítés miatt kialakított Bakáts téri befogadóállomáson. Falus Ferenc helyszínen azt mondta, látogatásának célja nem az ellenőrzés, csak szerette volna megszemlélni, milyen körülmények között helyezik el az embereket és milyen körülmények között dolgoznak kollégái. "Sokkal jobb a helyzet, mint amire számítottam" - mondta. Külön kiemelte, hogy a Bakáts téri befogadóhelyen egy kannára kiírták, hogy az abban lévő teát cukorbetegek nem fogyaszthatják.
  • A Csepeli HÉV nem közlekedik, a 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a Boráros téren, valamint a 23-as, 23gy, 54-es, 55-ös autóbuszok csak a Határútig közlekednek.

    Kőbánya Városközpont és Csepel Szent Imre tér között az 51-es autóbusszal lehet utazni.

    Az érintett BKV járatok módosított útvonalon közlekednek: Autóbusz: 2vp, 12, 23, 23gy, 54, 55, 103, 179, Ferenc-busz; Villamos: 1, 2, 24, 30, 30A;
    Kishajó: Pünkösdfürdő – Petőfi tér (Erzsébet híd)

  • cikkünk a témában:

    Ritka nagy bomba, ritka nagy feladat

    Komoly feladat lesz a tûzszerészeknek a Ferencvárosban lévõ bomba hatástalanítása, ekkora szerkezetet ugyanis az elmúlt évtizedben nem találtak Magyarországon. Elõször a farok- és orrgyújtót kell megvizsgálni, aztán valamilyen szerkezetet találni az ártalmatlanításhoz, kézzel ugyanis ezeket az elemeket nem lehet kicsavarni, mondta a honvedelem.hu-nak Hajdu Gábor mérnök ezredes.
    A bomba és felépítése
  • Túlterheltek azok a telefonvonalak, melyeken a világháborús bomba miatti kitelepítésről lehet érdeklődni, közölte a védelmi iroda vezetője. Csehné Lődi Anikó elmondta: reggel 8 órától 8-10 ember, a BKV, a rendőrség, a polgári védelem és a IX. kerületi önkormányzat munkatársai folyamatosan válaszolnak az emberek kérdéseire, emiatt azonban a megadott 217-0763, és a 217-1609 ügyfélszolgálati telefonszám folyamatosan foglalt. Az emberek döntő többsége arról érdeklődik, mikor térhetnek vissza otthonaikba. (MTI)

  • A bomba egy kilométeres körzetéből kiköltöztetik a lakókat
  • A katasztrófavédelem kedd délutáni döntése nyomán az OTP Bank kiürítette azt a két épületét a IX. kerületben, amelyekben a hitelintézet call centere működik, ezért átmenetileg csak a gépi hangú szolgáltatás vehető igénybe - közölte a hitelintézet. A bankkártyaletiltás folyamatosan működik, az élő hangú szolgáltatás azonban átmenetileg nem, vagy csak korlátozottan érhető el. Az OTP Banknak négy fiókja van a IX. kerületben, amelyek közül a Lurdy Házban lévőt és a Tinódi utcai fiókot érinti a világháborús bomba miatti keddi kiürítés.(MTI)
  • Befejeződött a kiürítés a IX. kerület lezárt részeiről, amelyet a Vaskapu utca és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében talált II. világháborús bomba miatt rendeltek el. A rendőrség és a polgári védelem emberei kedd délután háromnegyed 5-re fejezték be a kiürítést, így a tűzszerészek munkához láthattak - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-fokapitányság kommunikációs osztályának helyettes-vezetője.
  • cikkünk a témában:

    Update: Ezek a BKV-járatok nem közlekednek

    A IX. kerületben talált bomba miatt jónéhány BKV-járat menetrendje megváltozik. Délutáni frissítés.
  • Hivatalosan nincs légtérzár a Ferencvárosban talált második világháborús bomba miatt, de a légirányítók az egyébként alacsonyabban szálló kisgépeket eltanácsolják, ha a terület felé tartanak - mondta el a Független Hírügynökségnek a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója. Hardy Mihály hozzátette: az utasszállító gépeket egyáltalán nem befolyásolják a ferencvárosi események, az utasszállító gépek menetrend szerint közlekednek a Ferihegyi Repülőtérről.
  • Bombariadó miatt megkezdték a Keleti pályaudvar kiürítését kedden délután - közölte a rendőrség. Egy ismeretlen férfi a központi segélyhívó számára tett bejelentést a bombáról - mondta Papp Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
  • Kedden délután negyed hatkor a tűzszerészek megkezdték a Budapest IX. kerületében talált mintegy kéttonnás második világháborús bomba kiemelését a betontömbből, a hatástalanítás csak ez után jöhet, közölte Nagy Katalin, a tűzszerészek szóvivője.

    A ferencvárosi régi malomépület bontásakor talált robbanóeszközről egyelőre nem tudják megállapítani, hogy milyen típusú, és tartalmaz-e gyújtószerkezetet. A lezárt, és kiürített területen belül csak azok a tűzszerészek tartózkodnak, akik a bomba hatástalanításán dolgoznak, mindenki más elhagyta a környéket.

  • A bomba hatástalanítása várhatóan kora estére befejeződhet, a lakosság az éjszakát már otthonában töltheti, mondta Bánsághi Tamás, a kerület alpolgármestere, a helyi védelmi bizottság elnöke. (MTI)
  • Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője azt mondta, a Telepy utca 17. és a Bakáts tér 12. szám alatti általános iskolában már reggel megnyíltak a befogadóhelyek, délután a József Attila lakótelepen, a Lobogó utcai általános iskolát is kinyitották a kiköltöztetett emberek számára. A Telepy utcai intézményben délután öt órakor 321 embert helyeztek el, a Bakáts téri iskolában 200-an vannak, sokan a polgári védelem által odaszállított ágyakon pihennek. A Lobogó utcai iskolában 19 ember tartózkodik. A befogadóhelyeken gyümölcslevest és pulykapörköltet osztott a Vöröskereszt. (MTI)
  • A Keleti pályaudvarról egyelőre nem indul és oda nem érkezik vonat. A szerelvények a külső - Rákos, Kőbánya felső - állomásokra érkeznek, illetve onnan indulnak. (MTI)
  • A bomba hatástalanításának idejére, nem sokkal délután öt óra után lezárták a déli összekötő vasúti hidat, így ott is szünetel a vasúti forgalom. (MTI)
  • Ezt a jegyző mondta az Indexnek. Fél óra múlva sajtótájékoztatót tartanak, a forgalmi korlátozásokat 8 óra körül oldják fel.
  • A kiköltöztetett IX. kerületi lakosok is este 8 óra körül térhetnek vissza otthonaikba. A rászorultaknak ebben is segíteni fognak.
  • Jogszabályok és úgynevezett eljárási protokoll szerint történik a világháborús bombák hatástalanítása. A tűzszerészek döntik el, milyen biztonsági intézkedésekre van szükség. Ez történt a Ferencvárosban talált robbanószerkezet elszállítása és hatástalanításakor is.

    Hajdu Gábor tűzszerész ezredes elmondta: a második világháborúból visszamaradt bombák hatástalanításának megvan a szokásos protokollja. Általában a megtaláló értesíti a rendőrséget vagy a tűzoltóságot, majd azok kihívják a tűzszerészeket.

    Először is a tűzszerészeknek meg kell vizsgálniuk, hogy milyen bombáról van szó, szükséges-e a környék kiürítése. Ezt követően alaposabban is megvizsgálják és azonosítják a robbanóeszközt. A bomba hatástalanítása a helyszínen vagy elhagyatott helyen is történhet. Általában a gyújtószerkezetet kiszerelik a robbanóeszközből, és azt a helyszínen megsemmisítik, a bombatestet központi gyűjtőbe szállítják, ahol később, más eszközökkel együtt megsemmisítik. A gyújtószerkezet felrobbantása csak kisebb hanghatással jár, a robbanás pedig nem okoz károkat. (MTI)

  • A IX. kerületből kiköltöztetett lakók már mostantól visszatérhetnek lakásaikba, az útzárakat most oldották fel.
  • Egy SB 1000-es, azaz ezer kilós (egytonnás), aknahatású német repülőbomba volt a IX. kerületben talált óriásbomba. Másfél méter mélyen volt a földbe fúródva. Miután az egész környéket kiürítették, a tűzszerészek megvizsgálhatták, ekkor derült ki, hogy a hatalmas vastest üres volt, nem volt benne sem gyújtószerkezet, sem robbanótöltet. Valószínűleg a II. világháború után hatástalanították, és beépítették, -temették a ráépülő malom alapjába.
  • Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság négy pszichológusa segít a Bakáts téri általános iskolában az időseknek, az emberek eddig nyugodtak voltak, de a veszély elmúltával, amikor már mindenki sietősen indulna haza, gyorsabban elveszthetik a türelmüket, nyilatkozta Margittai Andrea, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság pszichológiai osztályának vezetője kedden kora este.

    Mint mondta, komoly pszichológiai esetekkel a várakozás ideje alatt nem találkoztak, a legtöbb segítségre szoruló idős és beteg. Őket a mindennapjaikból zökkentették ki, ezért bizonytalanságérzetük van, nem tudják, meddig kell itt maradniuk, hogy mikor és hogyan mehetnek majd haza, nem találják ismerőseiket. Egyelőre mindenkin segít az, ha leülnek melléjük, és elbeszélgetnek velük, van, akit olyan társaságban ültettek be, ahol jól el tudnak beszélgetni egymással. (MTI)