Hedvig
7 °C
23 °C

Robbanás után bányaomlás Ukrajnában

2008.05.23. 12:31
Az ukrajnai Donyec megyében beomlott egy bánya, négy ember meghalt, 3 súlyosan megsérült. Egy nap alatt ez volt a második bányabaleset Ukrajnában, éjszaka berobbant egy bánya, abban a szerencsétlenségben egy ember halt meg.

Legalább négy ember életét vesztette, további három pedig súlyosan megsérült az ukrajnai Donyec megyében péntek hajnalban történt bányaomlásban. A mélyben dolgozó műszak 300 dolgozóját kellet kimenekíteni.

Az első hírek szerint 14 bányász dolgozott Rogyinszkoje város Krasznolimanszkaja nevű bányájának abban a vágatában, ahol a szén leomlott. Egyes jelentések szerint öt, más források alapján hét munkás sorsa egyelőre ismeretlen.

A nagy erőkkel a helyszínre vonuló mentőalakulatok megkezdték a beomlott járatok vizsgálatát és feltárását. Mindenekelőtt a bánya szellőzőrendszerét igyekeznek ismét beindítani, mivel gyakoriak a gázbetörések.

Egy nap alatt ez már a második szerencsétlenség, ami egy ukrajnai bányában történt, röviddel korábban egy másik szénbányában robbanás volt. Abban a balesetben egy ember halt meg, legkevesebb hat bányászt pedig még keresnek. A detonáció közelében tíz bányász tartózkodott, közülük egy ember holttestét találták meg, hárman pedig sértetlenül megúszták a balesetet. Az ukrán bányafelügyelet szerint a robbanás éjjel történt, 330 méteres mélységben, valószínűleg a metángáz miatt.

A kelet-ukrajnai Donyeck-medencében gyakoriak a bányaszerencsétlenségek. Idén már legalább kilenc, sérülést vagy halált okozó baleset volt térségben.