Kiabáló rokonok miatt megmagasítják a börtönfalat

2008.12.19. 18:05
Magasabbra építik a kecskeméti börtön falait, a cellák ablakára pedig zajvédő műanyagot szerelnek fel. Ezzel azt akarják megakadályozni, hogy a fogvatartottak hozzátartozói, az utcáról kiabálva tudjanak beszélgetni szeretteikkel.

A börtöntől ezt a környéken lakók kérték, mert zavarja őket az állandó kiabálás. Gyakran előfordul, hogy a rabok hozzátartozói úgy állnak a börtön kerítése mellett, hogy a biztonsági kamera ne lássa őket, de az ablakokból észrevehetők legyenek.

Többször megrongálták már a közeli társasház kapuját, mert ha bemennek az udvarra, jobban láthatják a cellák ablakait. Pedig a börtön szabályai szerint a rabok csak akkor beszélhetnek hozzátartozóikkal, ha azok engedéllyel mennek látogatni az épületbe.

Füzesi Viktor, a kecskeméti börtön megbízott parancsnok elmondta, a fogvatartottakat megbüntetik, ha rajtakapják, hogy az utcára kiabál. Akár magánzárkába is kerülhetnek az ilyen szabálysértők, közölte. És azt is elhatározták, hogy magasabbra építik a börtön falát, a cellák ablakára pedig plexit szerelnek, ami visszaveri a hangokat és nem lehet rajta átlátni.

Amíg a zajvédő fal nem épül fel, addig a börtönnek egy másik falára is szereltek fel kamerát és reflektort, hogy ezzel is védjék a környékbeliek biztonságát. Az ott élők nem akartak nyilatkozni, azt mondták, félnek a bekiabálóktól.