A művészetek völgyéből a börtönbe

A holland Ricciotti zenekarnak az a mániája, hogy minél lehetlenebb helyszíneken igyekszik zenélni minél rászorultabb embereknek. A Budapesti Fegyház és Börtön "B" objektuma épp ilyen hely, aki még sosem járt büntetésvégrehajtási intézetben - feltehetőleg vannak ilyenek egy páran - nagyjából az is el tudja képzelni, mennyire valóságon túli a rácsok mögötti élet.

Az étkezőt vakítófehér neonfény tölti be, a termet az ételkiadó pult előtti zöld vaskorlát és jókora tartóoszlopok tagolják, a bejáratnál épp a maradékot öntik össze egy öblös vájdlingba. A barna foltokkal áttört csontszínű padlólapokon hangszerek hevernek szanaszét, a börtönlakókból alakult Kaptár Band jókedvűen dzsemmel a konzervatóriumot végzett zenészekkel, majd három csoportban bemasíroznak a kiválasztottak, és kezdésre körülbelül hatvan bentlakó üldögél a kényelmesnek nehezen mondható falócákon.

"Adjatok egy kanalat"

Klikk a képre!

Izgalomnak, várakozásnak különösebb jele nincs az arcukon, ami feltűnő, hogy egyikük sem az a kimondott nehézfiú, többségük jólfésült, feltehetően jó magaviseletű elítélt. Rajtuk egyening és egyforma szövetnadrág, a börtönvezetés szemmel láthatólag csak a haj és cipőviseletben ad szabad kezet az egyéniség kifejezésének. A tekintetek rezzenéstelenül méregetik a hangszereikkel bíbelődő fiatal zenészeket, a jórészt lányokból álló zenekar azonban jól állja a súlyos pillantásokat.

A művészetek völgyéből egyenesen a bévéintézetbe érkező zenekar repertoárja leginkább eklektikusnak mondható. A csütörtök délutáni, slágerekből összeállított, egyórás koncerten felcsendült többek között Kodály Háry János szvitjéből a jól ismert intermezzo, játszottak Gershwin-jazzt, Mozart-féle don Juant, és egy három cigány népdalból szőtt egyveleget. A látványelemekre is hangsúlyozottan figyelő zenekar görögdinnyét sorsolt volna ki az első népdalt felismerők között. Jót nevetett mindenki, amikor az egyik megfejtő nehézfiú bemondta: "adjatok egy kanalat, hadd lőjem fejbe magamat". De a feladvány, a kapolcsi fesztiválon gyűjtött "Orsós Tibi hallgatója" nem volt ismerős senkinek, ezért végül odaadták a nyereményt annak a börtönlakónak, aki felismerte a harmadik dalban a "most megyek a tanyára" kezdetűt. A hollandok fellépése végül a nyolcvanas évek diszkócsapata, a Communardsnak slágerével (Don't leave me this way) zárult, illetve kötelező ráadásban Balogh Kálmán Sánta Ördög szerzeménye aratott vastapsot az addigre tényleg ellazuló, már-már csápoló elítéltek körében.

"Spend their life in sin and misery"

Klikk a képre!

A Kaptár Band félórát kapott, a fogvatartottakból alakult zenekar afféle mátépéteres, szécsipálos lakodalmas zenékkel készült, húzószámuk mégis az Animals House of the Rising Sun-ja volt, mint azt később a basszusgitáros mesélte, ezzel jutottak be a BV-Ki-Mit-Tud országos döntőjébe. Az öttagú zenekar már nem okozott különösebb izgalmat az elítéltek között, ők már láthatták-hallhatták társaikat elégszer a házi rendezvényeken, a szendvicsező szimfonikusok azonban rokonszenvükről biztosították, és alaposan megtapsolták a meg-megbicsakló amatőröket.

A koncert végén gyors protokoll-köszönetek, majd méggyorsabb kiterelés. A zenészek a börtönudvaron pihegnek, a magasban a sűrűszövésű rácsok mögött börtönfilmekből ismerős jelenetek zajlanak: a zenei élményből kizárt rabok az ablakoknál tolonganak, megjegyzéseket tesznek a lányokra, akik azonban ügyet sem vetnek a magyar nyelvtudás nélkül is érthető ajánlatokra.

Guszti és Jimmy

Az 1970-ben alakított, most Magyarországon turnézó és szigetes fellépésére készülő zenekar ügyvezető menedzsere felvilágosított, hogy Európa majd minden börtönében játszottak már, és ennél extrémebb helyekre is eljuttatták már a zenét azokhoz, akik jószerével sosem juthatnak ilyen élményhez. Dieuwertje Welschen szerint nincs ennél meghatározóbb ideológiája a Ricciottinak, ennek köszönhető hogy játszottak már dél-afrikai gettókban és suriname-i esőerdőben is. A bebörtönzöttektől egyáltalán nem tartanak, hiszen fellépéseiken olyan erőtől duzzadó csoportot alkotnak, akiket nem érhet baj, azt pedig, hogy ki miért ül a közönség soraiban, nem is akarják tudni.

Még százhatvan napig basszusgitározik az általa alapított Kaptár Bandben Csikós László, akivel búcsú gyanánt váltunk pár jóváhagyott szót. Mint mondja, nem nagyon van zenehallgatási lehetőség idebent, legfeljebb a tévéből, vagy ha van rádiója valakinek akkor abból szól valami. A Kaptár Band hétvégenként gyakorolhat, és rendszerint minden belső rendezvényen fellépnek. Többnyire roma slágereket játszanak, de Bódi Guszti örökbecsűi mellett Zámbó Imre szerzeményei is népszerűek a rabtársak között. Ő maga, ha kiszabadul, nem hagyja abba a zenélést, már csak hónapok kérdése és visszatérhet végre metálzenekarához, hogy igazán a húrok közé csaphasson.