Mikulások keveredtek tömegverekedésbe Newtownban

2004.12.10. 10:07
Négy rendőr is megsérült egy angliai jótékonysági rendezvényt követő tömegverekedésben. A bunyó ünnepi jellegét a benne résztvevő mikulások garantálták. A rendőrök öt verekedőt állítottak elő.

Tucatnyi mikulás keveredett tömegverekedésbe az angliai Newtownban, jelentette a BBC. A városkában a mikulások hagyományos futóversenyét követő, ivászattal egybekötött vásáron tört ki verekedés legalább harminc ember között, akik közül többen télapójelmezt viseltek.

Rendőrök is megsérültek

A verekedés megakadályozására nyolc rendőrt kellett bevetni, négyen közülük könnyebb sérüléseket szenvedtek, jelentette a BBC. A hatóságok öt verekedőt vettek őrizetbe, akiket aztán óvadék ellenében szabadlábra helyeztek.

Newtownban már hagyományosnak számít a mikulások futóversenye, a jótékonysági rendezvényen idén valószínűleg megdőlt az egy időben egy helyen tartózkodó mikulások világrekordja, négyezer pirosruhás, szakálas versenyző állt rajthoz.

Eltiltják a verekedőket

A jótékonysági futás rendezői csak remélni tudják, hogy a résztvevők közül senki sem vett részt a tömegverekedésben. Dougie Bancroft, az eseményt szervező Dial-a-Ride szóvivője szerint a mikulásjelmezes verekedők nem feltétlenül vettek részt a hét órával korábbi futóversenyben, írja a BBC. Sok futó Newtown központi parkjában hagyta jelmezét, Bancroft szerint a verekedők ezekből szedhették össze öltözetüket.

A szóvivő mindenesetre szigort ígért. Mint mondta, a szervezők mindenkit kizárnak a jövő évi versenyből, akiről kiderül, hogy részese volt a tömegverekedésnek, írja a BBC.