Judit
3 °C
6 °C

Huszonöt év ártatlanul a börtönben

2002.11.14. 14:18
Szabadon engedtek egy gyilkosságért elítélt férfit szerdán Nagy-Britanniában, miután a fellebbviteli bíróság szerint 25 éve ártatlanul ült a börtönben. A férfi mindvégig ártatlanságát hangoztatta.
A most 45 éves Robert Brown 25 éve került börtönbe az 51 éves Annie Walsh meggyilkolásáért. Brown végig azt állította, hogy nem ő a tettes: még csak nem is találkozott soha a nővel. A bírósági meghallgatáson a férfi elmondta, hogy a nagy-manchesteri rendőrség tisztjei veréssel csikartak ki belőle, hogy írjon alá egy beismerő vallomást. Ezenkívül két további nyilatkozatot is fabrikáltak, valamint visszatartottak a védelem szempontjából egy kulcsfontosságú bizonyítékot. Brown egyébként 10 évvel ezelőtt feltételesen szabadlábra helyezhető lett volna, ha bevallja a bűncselekményt.

Korrupt rendőrök

A vizsgálat tisztaságával kapcsolatban már Brown elítélésekor is rengeteg kétely merült fel. Pár évvel később, 1983-ban a manchesteri rendőrség és a belügyminisztérium közös vizsgálata alapján eljárás indult a férfi ügyében nyomozó egyik tiszt, Jack Butler ellen. A férfit bűnösnek találták az igazságszolgáltatás félrevezetésében és korrupció vádjában, ezért négy év börtönbüntetésre ítélték. Az erről szóló iratokat azonban csak 20 évvel keletkezésük után bocsátották Brown ügyvédeinek rendelkezésére. Azonban Brown két felülvizsgálati kérelmét is elutasította a fellebbviteli bíróság az 1990-es évek folyamán. Brown szerdai szabadon bocsátása után ügyvédei azt követelték, hogy a rendőrség nyissa meg újból a nyomozás aktáit.

A gyilkosság

A rendőrök 1977 január 31-én találtak rá az 51 éves Annie Walsh vérbefagyott holttestére manchesteri otthonában. A vizsgálatok szerint a nő fejét legalább 16 erőteljes ütés érte, ezért még a falakat és plafont is vér borította. A glasgowi Robert Brownt négy hónappal később tartóztatta le a rendőrség gyilkosság vádjával. Harminchat órán belül kezükben volt a férfi beismerő vallomása.

Gyenge vád

Mindazonáltal a rendőröknek igen kevés bizonyítéka volt. A koronatanúnak tartott szemtanú, Margaret Jones - aki azt állította, hogy egy férfival látta Walsh-t röviddel halála előtt - több csoportos szembesítésen is részt vett, és egy 37 éves férfit választott ki. A nő azt állította, hogy biztos benne, hogy ezt a férfit látta, de a rendőrök nem emeltek vádat a férfi ellen. A következő szembesítésen a nő már Brownban ismerte fel azt, akit látott.

Felmentés

Egy véres farmerről, amiről azt állították, hogy Brown viselte a gyilkosság elkövetésekor kiderült, hogy egy vetélést elszenvedett nőé volt. Két nyelvészprofesszor azt is megállapította, hogy a beismerő vallomást biztosan nem Brown diktálta le. A fellebbviteli bíróság szerdán azért döntött Brown szabadon bocsátása mellett, mert a feltárt szabálytalanságok miatt nem lett volna szabad lefolytatni a tárgyalást 1977-ben, jelentette Guardian.