Kiirtotta családját a kirúgott technikus

2009.01.28. 09:40
Miután elvesztette állását, egy amerikai férfi agyonlótte nejét, öt gyermekét és magával is végzett. Kaliforniában az elmúlt három hónapban ez már a harmadik családirtás.

Feltehetően elhelyezkedési és megélhetési gondjai miatt irtotta ki családját és végzett magával egy ötgyermekes amerikai családapa. Ervin Lupoe egy Los Angeles-i tévéadónak küldött faxban magyarázta el tettét, mielőtt végzett magával és családjával.

Lupoe faxa után a tévéadó, a KABC-TV riasztotta a rendőrséget, de a tragédiát már nem sikerült megakadályozni. A helyszínre érkező rendőröket sűrű lőporszag fogadta a Los Angeles-i lakásban.

A nyomozók hét holttestet találtak: Lupoe-ét, a nejéét, valamint öt gyermekükét, a két kétéves fiútestvérét, a két ötéves lánytestvérét és legnagyobb, nyolcéves lányukét.

Lupoe a KABC-TV-nek küldött faxában beszámol róla, hogy ő és neje nemrégiben vesztették el orvosi technikusi állásukat. Munkaadójuk, a Kiasar Permanente kórház azzal gyanúsította őket, hogy a szabályokat kijátszva szereztek maguknak egészségbiztosítást. Egy decemberi napon a cég HR-ese közölte velük, hogy aznap már be se kell jönniük, "akár főbe is lőhetik magukat". Lupoe a szakszervezethez fordult, de a helyzet nem változott. Végül neje vetette fel, hogy ha a HR-es már úgyis azt javasolta, tényleg öljék meg magukat.

"Miért hagynánk a gyerekeket egy idegenre? Nincs állásunk, van öt nyolcévesnél fiatalabb gyerekünk, de nincs hova mennünk. Ó, uram, Istenem, van-e reménye egy özvegy gyermekeinek?" - állt a kétségbeesett üzenetben.

"Feldolgozhatatlan szörnyűség. Bátran állítom, hogy senki sem értheti meg, mi vihet rá bárkit ilyesmire" - mondta a tragédiát követő sajtótájékoztatón Antonio Villaraigosa, Los Angeles polgármestere. "A jelentések szerint a gyilkos nemrég vesztette el állását, és keserűségében elragadtatta magát. Sajnos az elmúlt hónapokban ez túl mindennapivá vált, pedig vannak forrásaink, a segítség elérhető" - mondta.

Az elmúlt három hónapban ez már a harmadik családirtás Kaliforniában. Karácsonykor egy télapónak öltözött férfi végzett exnejével és nyolc rokonával, aztán felgyújtotta a házat és megölte magát. Két hónappal korábban pedig egy férfi lőtte agyon három gyermekét, anyósát és önmagát.