Vizet adott áldozatának a több tucatszor lesújtó asszony

2004.11.25. 15:30
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen életfogytiglanra ítélték azt a vésztői négygyermekes rokkantnyugdíjas nőt, aki 2001-ben egy tyúklopásnak indult betörés során brutálian meggyilkolta egyik falubelijét.
Életfogytig tartó fegyházra ítélt jogerősen a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy vésztői asszonyt, helybenhagyva ezzel a Békés Megyei Bíróság júniusi határozatát. A brutális gyilkosságért elítélt nő legkorábban harminc év múlva szabadulhat.

Két kést is beletört

Az első fokon eljáró bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a harminchat éves vádlottat. A négy gyermekét egyedül nevelő, rokkantnyugdíjas fiatalasszony 2001 májusában egy este tyúkot lopni indult, és a közelben lakó idős nő udvarára bemászott. Miután nem talált elvihető baromfit, az egyik ablakot kiütve bejutott a házba, ahol pénz és tárgyak után kutatott.

A zajra azonban felébredt az idős asszony. Felelősségre vonta hívatlan látogatóját és segítségért kiabált. A bíróság megállapítása szerint a vádlott az ágyra lökte az asszonyt, egy konyhakéssel többször megszúrta, olyan erővel, hogy a penge eltört. Ekkor egy másik késsel kezdte szúrkálni, de az is eltört, ezért egy függönytartó vaspálcát kapott a kezébe, azzal igyekezett ledöfni a nőt, ám a pálca elhajlott.

Megitatta áldozatát

Közben a sértett könyörgött, vizet kért és kapott is a támadójától, utána ismét kiáltozni kezdett. A vádlott erre a konyhaszekrényben talált metszőollóval összeszurkálta a hátát, fejét és mellét. A bántalmazás körülbelül egy órán át tartott, a fiatalasszony meg is taposta áldozatát - állapította meg a bíróság. A fiatalasszony a bántalmazások közötti szünetekben kutatott a házban, össze is pakolt, végül az akkor még élő asszony nyakát egy konyhakéssel ötször elmetszette.

Ezután hazament, majd tizenöt éves lányával visszatért, hogy megbizonyosodjon a sértett haláláról. A házban befejezte a pakolást, és az összegyűjtött értékeket - mintegy 23 ezer forint értékben - elvitte.

A szakértői vélemény szerint a brutálisan meggyilkolt idős nő legalább harminchat metszett és huszonhárom szúrt sérülést szenvedett el.