Évekre börtönbe kerülhet a leborotvált tetejű busz sofőrje

2006.06.21. 14:45
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség az ellen a szerb férfi ellen, aki emeletes buszával nekiütközött egy magasságkorlátozónak, amely leborotválta a jármű tetejét.

Vádat emelt az ügyészség a Ferihegyi úton februárban történt tragikus buszbaleset ügyében a busz sofőrje ellen. A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila elmondta, P. Stojan szerb-montenegrói állampolgár ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot szerdán a VI.-VII. Kerületi Ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.


Képek a helyszínről

A február 25-én történt balesetben a városközpont felé haladó szerb-montenegrói rendszámú turistabusz nekiütközött egy magasságtartó oszlopnak, a szerkezet leborotválta a jármű tetejét. A buszon 44-en utaztak, akik közül a helyszínen egy utas életét vesztette, két másik utas pedig néhány nappal később, a kórházban halt bele a sérüléseibe.

A sérültek közül egy személyről már most lehet tudni, hogy maradandó fogyatékosságot szenvedett, egy másik utasnál pedig ezt csak a baleset után egy évvel lehet majd megállapítani. Utóbbival együtt összesen öten szenvedtek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket.

A sofőr jelenleg is előzetes letartóztatásban van, és várhatóan az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatáig ott is marad. A férfi, ha bebizonyosodik bűnössége, kettőtől nyolc évig maradhat börtönben.

A baleset miatt korábban szakértők elmondták, hogy a városközpont felé vezető oldalon, az aluljáró előtt nem állt magasságkorlátozó kapu, mert azt korábban kétszer is lerombolták a magas járművek. A baleset az aluljáró utáni, a szembe jövő forgalomnak kiépített, de a másik oldal felett is átívelő vasból készült kapunál történt.