Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Kivonják az emeletes buszokat a forgalomból

2007.01.05. 07:17
A londoni National Express busztársaság a két halálos áldozatot követelő, Heathrow-n történt baleset után vizsgálatot indít, ennek idejére kivonja a forgalomból mind a 12 távolsági emeletes buszát. Szakértők szerint a busz csütörtökön azért borult fel, mert a sofőr ráfutott a leállósáv kőszegélyére.

Azonnali hatállyal kivonja emeletes buszait a távolsági forgalomból a legnagyobb brit autóbusz-hálózat, a National Express, amelynek egyik kétszintes járműve csütörtökre virradóra az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai közúti balesetét szenvedte el London nyugati határában.

Két ember meghalt, huszonegyen megsérültek, köztük nyolcan életveszélyesen, amikor felborult a cég Londonból az északkelet-skóciai Aberdeenbe tartó, 67 utast szállító autóbusza az M4-es autópálya és az M25-ös londoni körgyűrű csomópontjában, a Heathrow repülőtér mellett. A válságos állapotban lévők között van egy három és fél éves kisfiú és egy héthónapos kislány is.

Kiestek az ablakon

A buszon a két sofőrrel együtt 69 ember tartózkodott a baleset pillanatában, mindegyiküket kórházba szállították. A sérülteket fogadó londoni kórházak egyikének traumatológusa elmondta, a sérülések szennyeződéséből arra lehet következtetni, hogy nagyon sokan kiestek a busz ablakain a borulás után.

A tűzoltók több utast csak azután tudtak kiemelni a busz roncsai közül, hogy a mentők előzőleg a beszorult sérültek egy-egy végtagját a helyszínen amputálták. A baleset idején még sötét volt, ezért a mentőalakulatok hőérzékelő kamerákkal kutatták át a roncsot.

Az autóbusz 40 éves sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanújával őrizetbe vették. A balesetnek a rendőrség eddigi vizsgálata szerint más jármű nem volt részese, szakértők azt valószínűsítik, hogy a busz valamiért ráfutott a leállósáv szélének kőszegélyére.

Elővigyázatosságból vizsgálódnak

A National Express csütörtök este közölte, mind a 12 hasonló, kétszintes távolsági buszát kivonja a forgalomból, hogy stabilitási vizsgálatot végezzenek rajtuk. A vállalat vezérigazgatója szerint nem merültek fel konkrét stabilitási problémák ezekkel a buszokkal kapcsolatban, de elővigyázatosságból alaposan át akarják vizsgálni a járműveket.

A cégnek igen jó a baleseti statisztikája, hasonló szerencsétlenség a társaság történetében még nem fordult elő. A rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint a buszon főleg szabadságról hazatérő skót turisták utaztak, de a járat megállt a Heathrow repülőtéren is, ahol több, Skóciában dolgozó lengyel állampolgárt is felvett.

A londoni magyar nagykövetség konzuli osztálya csütörtökön azt közölte, hogy nem kapott értesítést magyar sérültekről.